Hosszas huzavona, kilakoltatás, zárcserék, birtokvédelem és sok-sok idegeskedés után elhagyta Pécsi Ildikó budai lakását egyetemista unokája, ám viszonya ennek ellenére mit sem javult a nagyszüleivel.

Sok gondot okozott az utóbbi években Pécsi Ildikónak unokája. Hiába szerette volna kiadni vagy eladni fővárosi ingatlanát, nagyobbik unokája, akivel egyébként hosszú évekig nem is találkozott, annyira ragaszkodott korábbi otthonához, ahol felcseperedett, hogy nem akart onnan kiköltözni. Tavasszal ugyan megtörtént a kilakoltatás, de kétszer is zárat cserélt és ott élt tovább. Sőt a nyár folyamán birtokvédelmet is kért a kerületi jegyzőtől. A Blikk megtudta, a közelmúltban elhagyta nagymamája házát.

„Igen, végre sikerült megoldani a problémát, az unokám kiköltözött, de ettől a viszonyunk nem javult meg. Bár büszke vagyok rá, mert nagyon jól tanul az egyetemen és kitűnő az általa választott küzdősportban is, de az életünkből, szívünkből elveszett időt sajnos már nem lehet pótolni” – mondta a Blikknek Pécsi Ildikó.

Mégis ajándékként fogja fel Pécsi, hogy legalább emiatt nem kell már idegeskednie, hiszen ünnepel: a színésznő párja, Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó 76 éves lett.

Régóta húzódó ingatlanvita

Pécsi Ildikónak menyével és unokájával akkor romlott meg a viszonya, amikor fia elhagyta családját. Az ingatlan, amelyben addig éltek, Pécsi Ildikó nevén volt. Viszont a válás után menye és unokája nem tudott hová költözni, így maradtak a lakásban. Sokat pereskedett velük a színésznő, de unokája nem volt hajlandó elhagyni a lakást.  Végül több zárcsere és kilakoltatás ellenére sem sikerült közös nevező jutniuk. Most viszont úgy tűnik, végre pontot tettek az ügy végére.

Kiemelt kép: MTVA