Károly Wales hercege, a brit trón várományosa minden évben rendszeresen egy póréhagymával a füle mögött jelenik meg. Mi ennek a furcsa szokásnak az oka?

A brit korona várományosát nem véletlenül nevezik Wales hercegének. Ez az országrész nagyon fontos a brit uralkodóház, a Windsorok és Károly herceg életében is.

A póréhagyma Wales egyik jelképe, hiszen nagyon sok ételükben szerepel ez a fűszernövény. A hagyományos wales-i konyha ugyanis kevés alapanyagot használ, főleg leveszöldségeket, répát, aztán krumplit, a húsok közül pedig a bárány a legkedveltebb.

Mivel Károly herceg  Wales nemzeti ünnepén, március elsején rendszeresen wales-i katonai egyenruhát húz, az ilyen eseményeken egy vékony szál póréhágymát is a fülébe tűz.

A póréhagyma a wales-i legendárium része és máig élő fontos szokás a viselése. A története Szent Dávidhoz köthető: ő tanácsolta a katonáknak egy szászok ellen vívott csata előtt, hogy tűzzenek a ruhájukra póréhagymát, így könnyen meg tudják állapítani a harctéren, hogy ki szövetséges, ki ellenség.

A walesi hadsereg tagjai hagyománytiszteletből mind a mai napig elfogyasztanak egy nyers póréhagymát március elsején és a katonai parádékon a fülük mögé tűznek egy ilyen hagymát.

Mivel Károly Wales hercege, nem ugorhat el a szokás elől, így ő is hagymával a fölében jelenik meg a nyilvánosság előtt. Kedves tisztelgés az ősök és hagyományok előtt.

Kiemelt kép: Károly herceg póréhagymával – Forrás: Travel Channel