Pozitív lett Győr polgármesterének koronavírus tesztje. Néhány nappal ezelőtt a város jegyzője fertőződött meg.

Néhány nappal ezelőtt jelentették be, hogy Győr jegyzőjének pozitív lett a koronavírus tesztje. Akkor a polgármester azt mondta, hogy ő is megcsináltatja a vizsgálatot. A LikeNews.hu cikkét az esetről ide kattintva tudod elérni.

Dézsi Csaba András, aki egyébként maga is orvos, hétfőn Facebook oldalán jelentette be, hogy negatív lett a teszt. Szerda este közleményben tudtatta, hogy a második tesztje viszont pozitív lett.

„Március 27-én panaszmentes állapotban, egy magán laboratóriumban, önköltségen, magamon is elvégeztettem a koronavírus RT PCR tesztet, amely negatív lett. Tekintettel arra, hogy a negatív teszt is akkor biztos, ha két vizsgálat erősíti meg, ezért március 31-én ismételten elmentem egy kontroll vizsgálatra. Ma este telefonon értesítettek a második vizsgálat eredményéről, amely pozitív eredményt mutat” – írta a polgármester.

Dézsi Csaba András arról is ír, hogy „tüneteim továbbra sincsenek, azonban a szükséges intézkedéseket azonnal megtettem. Az eredményről tájékoztattam háziorvosomat, és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályát, valamint az előírásoknak megfelelően, házi karanténba vonulok.”

A polgármester azt írja, innentől kezdve otthonról dolgozik.

Kiemelt kép: Győri Városháza – hellogyor.hu