Egy föld alatti bunkerben élt a 27 éves szerelmével az a lány, aki beleszeretett a nomád életmódot folytató férfiba. A férfi azt képzelte, hogy a 20 éves nőt megszállta a Sátán, emiatt súlyosan bántalmazta. Majd meztelenül kirakta a ház elé. Vádat emeltek a férfi ellen.

A kaposvári fiatalok öt hónap kapcsolat után döntöttek úgy, hogy összeköltöznek az Ny. Ádám által épített földházba. A 26 éves férfi saját maga választotta az ősi életmódot egy Kaposvár melletti erdőben, ahol lovat és kecskét is tartott. A hagyományos életmód vonzotta a 20 éves lányt, méghozzá annyira, hogy képes volt érte feladni egyetemi tanulmányait, a munkáját, azaz a korábbi életét. Timi olyan szerelmes volt, hogy Ádám minden kérését teljesítette, felnézett rá, mindennél jobban tisztelte. Erről a LikeNews.hu ebben a cikkében írt.

A lány csupán egy hónapja lakott együtt Ádámmal, amikor a férfi hirtelen teljesen kifordult magából, eltávolodott a valóságtól.

„Az ágyban feküdtünk, amikor felugrott, majd azt mondta: most már tudom, hogy beléd bújt a Sátán, addig ütlek, amíg ki nem verem belőled. Ekkor összekötözte a kezeimet, letépte a ruhám, majd összevert és elnyomott egy csikket a combomon”– mondta vallomásában Timi, akit a férfi hajnalban kivonszolt a kuckója elé, ahol megrugdosta, majd otthagyta.

A lány sikeresen elmenekült, aztán napokig bujkált hiányos öltözetben az erdőben, de szerencséjére egy arra járótól segítséget tudott kérni, aki hazavitte, megfürdette, végül kihívta a rendőrséget. 

Ny. Ádám tagadja a rituális ördögűzést, de azt nem, hogy megverte a lányt. Állítása szerint szó sem volt boszorkányságról, pusztán összevesztek, azért verte meg a lányt.

„Nem igaz, hogy ezt tettem, valamiért nem akarja elmondani az igazat” – mondta Ádám a bíróságon.

Timi nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, és az események lelkileg is megtépázták, ezért hetekig kórházban ápolták a pszichés állapota miatt. A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt a férfi ellen.

Kiemelt kép: ebben a bunkerben élt a pár – Forrás: police.hu