cukorbetegségben szenvedőknél legalább kétszer nagyobb az új típusú koronavírus okozta Covid-19-cel összefüggő halálozás kockázata egy friss tanulmány szerint.

Kétszer nagyobb az esélyük

A Lancet brit orvosi szaklap csütörtökön közölte a kutatás eredményét, mely szerint „nyilvánvalóvá vált, hogy közegészségügyi vészhelyzet alatt a diabéteszes emberek sebezhetőbbek, legalább kétszeres eséllyel alakul ki náluk súlyos betegség vagy haláloznak el”, miután megfertőződtek az új típusú koronavírussal.

EZ IS ÉRDEKELHET!

Tartós védettséget ad a német-amerikai koronavírus-oltás – állítja a fejlesztésben részt vevő magyar kutató

Több kutató is erre a megállapításra jutott

„Azok az emberek, akik cukorbetegek, de nem, vagy nem megfelelően kezelik a diabéteszüket, vagy más betegségeik is vannak, különösen veszélyeztetettek” – állapították meg többek között Ausztrália, Kína, a Dél-Afrikai Köztársaság és az Egyesült államok tudósai és orvosai.

1,3 millióan haltak meg

A Johns Hopkins Egyetem globális adatösszesítése alapján majdnem 1,3 millió ember halt meg a SARS CoV-2 okozta Covid-19 következtében – írja az MTI.

NE HAGYD KI! Ű“A magyar szakemberek döntenek az európai, kínai vagy az orosz vakcina behozataláról” – ezt mondta Menczer Tamás az oltóanyagokról

Sokkal több lehet a valós szám

A hivatalos adatok alapján több mint 52 millióan kapták el a vírust, noha az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) októberben azt közölte, a valós szám akár 700 millió fölött is lehet.

Sokan meghaltak cukorbetegségben

A diabéteszes felnőttek száma a világon 2019-ben a becslések alapján 463 millió volt. Tavaly mintegy 4,2 millióan haltak meg a cukorbetegség vagy szövődményei következtében a tanulmány készítői, köztük a hongkongi Kínai Egyetem és az Imperial College London tudósai szerint.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: illusztráció