Eszenyinek belépi tilos! Két hónappal azután, hogy Rudolf Péter, a Vígszínház új igazgatója bejárást engedélyezett botrányos körülmények közt leköszönt elődjének, Eszenyi Enikőnek a teátrum területére, mostanra meggondolta magát.

A művésznő az általa rendezett darabok próbáit csak videón nézheti meg, majd e-mailen írhatja meg véleményét.

„Miután Rudolf Péter meghallgatta a művészeti tanács, a szakszervezet és a Vígszínház vezető munkatársainak véleményét, úgy döntött, Eszenyi Enikő nem mehet be a műsoron tartott rendezéseinek felújítópróbáira. Úgy tudjuk, Rudolf Péter Eszenyi Enikővel egyetértésben döntött így. A volt igazgató a felújítópróbákról videófelvételeket kap, majd az észrevételeit elektronikus levélen keresztül juttathatja el a színháznak” – adta hírül az RTL Híradó, amit a Blikk szemlézett.

A lap megkereste a teátrumot, de nem kívántak nyilatkozni az ügyben.

– A Vígszínház az ügyben nem kíván nyilatkozni – hangzott Magócsi Anikó sajtófőnök válasza. Rudolf Péter igazgatót és a társulat több ismert művészét is kerestük, de eddig egyikük sem reagált.

Eszenyi 11 éven át volt a Vígszínház igazgatója, rendezője és színművésze, de amikor a posztot ismét megpályázta, kitört a botrány.Több elszerződött színész vállalt szolidaritást a kollégáikkal, egykori főnöküket verbális erőszakkal és agresszív vezetői kommunikációval vádolták. 

A szerződéses dolgozók is kikeltek Eszenyi ellen, ezután pedig a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész visszavonta színházigazgatói pályázatát. Nyílt levele ezután újabb feszültséget generált kollégái körében, ugyanis nem kért bocsánatot.

Néhány hete lezárult a fővárosi önkormányzat által az ügyben kezdeményezett vizsgálat, amelynek eredményét nem közölték. Most mindenesetre kiderült, hogy Eszenyi Enikőt kitiltották a Vígszínházból.