Antropológus szakértő tudja majd biztosan megállapítani, hogy mikor halt meg az a csecsemő, akinek a csontjait egy sitteszacskóban találták meg vasárnap Szentendrén. A rendőrség emberölés ügyében nyomoz, ami azt jelzi, hogy a baba erőszakos halált halhatott.

A település egyik legszebb részén áll az a ház, amelynek kertjében az emberi maradványokkal teli zsákot megtalálták az ingatlanban albérlőként élő férfiak.

A LikeNews.hu is megírta, hogy vasárnap este egy szentendrei ház udvarán, egy zsákban, emberi maradványokat találtak. Később kiderült, egy csecsemő csontjait rejtett a zsák. Az erről szóló cikket itt tudod elérni.

„Vasárnap nyugodtan ücsörögtünk itthon, amikor rendőrök lepték el az utcát. Nagyon megijedtünk, ilyen szörnyűségre azonban álmunkban sem gondoltunk. A házban munkások élnek hatan vagy heten, úgy tudom, a tulajdonossal úgy egyeztek meg, hogy addig itt lakhatnak, amíg a ház mögött fel nem húznak még egy épületet. Gond nem volt velük” – mondta az egyik szomszéd a Blikknek.

A lap úgy tudja, a munkások kerti bulit szerveztek, amelyre vendégeket is hívtak.

„Beszélik, hogy az egyikük rokona idehozott rengeteg zsák cuccot, hogy válogassák ki, amire szükségük van. Akkor találta meg egyikük a csecsemőcsontokat. Azonnal hívták a rendőrséget, állítólag rettentően megijedtek, amikor meglátták a maradványokat. A helyszínelők az egész szeméthalmot átnézték a kertben. Olyat is hallottam, hogy nem is egy, hanem két baba csontjait találták meg, de ez nem biztos” – mondta egy másik szomszéd.

Hétfőn, a Blikk munkatársai kimentek a helyszínre, becsöngettek a házba, senki nem jött elő. Nem sokkal később rendőrök érkeztek, akiket beengedtek. A ház előtt halomban kidobott ruhák, játékok és rengeteg személyes irat hevert. Számláktól kezdve ügyvéd által hitelesített adásvételi szerződésen keresztül minden volt a lomok között, az azonban rejtély, hogy kinek a dolgai ezek, és hogy annak a személynek köze van-e a csecsemőcsontokhoz.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: police.hu