Lezajlott az előkészítő ülése annak a fiatalembernek, akit azzal vádolnak, hogy még tavaly augusztusban a házi őrizetben levágta saját magáról a nyomkövetőt, majd ezt követően megpróbálta meggyilkolni a barátnőjét és annak édesanyját.

Korábbi barátnőjét is bántalmazta

D. Krisztofer azért állt kényszerintézkedés hatálya alatt, mert korábbi jegyesének is az életére tört.

Nem ismerte el a bűnösségét

Bors azt írja, hogy a férfi az előkészítő ülésen nem ismerte el a bűnösségét, illetve nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem.

A tanúk meghallgatása várható

Ezt követően a vád és a védelem képviselői előadták bizonyítási indítványaikat, majd a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. Februárban a vádlott és tanúk meghallgatása várható.

FRISS! Saját fogvatartásáról posztolt ez a fiatal lány, ám hamar kiderült, csak megvezette a rendőröket

Térfigyelő kamera felvételei, mint bizonyítékok

A lap információi szerint az ügyben rendelkezésre áll egy térfigyelő kamera felvétele is, ami bizonyítja, hogy a férfi szándékosan lökte be a jeges Dunába egykori jegyesét. A Bors úgy tudja, hogy az eset Csepel környékén történt, információk szerint a lány közel négy métert zuhant a nulla fokos vízbe, amiben teljesen elmerült.

Tíz percet töltött a jeges Dunában

A lány összesen tíz percet tölthetett a vízben, ám amikor a közeli lépcsőn kijutott a partra, a férfi egy újabb ütéssel várta.

Az ügy háttere

A KékVillogó írta meg korábban, hogy levágta magáról a nyomkövetőt a jegyese megölésének kísérletével vádolt fiatal, és megpróbálta megölni új barátnőjét, valamint annak anyját is. Ő az a fiú, aki féltékenységből a fagyos Dunába lökte egy másik barátnőjét. Az ügyészség a két ügy egyesítését indítványozza és letöltendő börtönbüntetést kér a vádlottra – közölte a Fővárosi Főügyészség vezetője szerdán.

Az ügyek egyesítése

A vádlott jelenleg letartóztatásban van, az ügyészség indítványozza, hogy a korábbi ügyét egyesítsék a mostani vádemeléssel. Abban az eljárásban februárban emelt vádat a fiú ellen az ügyészség, amiért 2018 márciusában féltékenységből megütötte, majd a fagyos Dunába lökte jegyesét. A lány kimászott a folyóból, de a fiú ezt követően is bántalmazta, aminek eredményeként a lány közvetlen életveszélyes állapotba került.

Kiemelt kép: Illusztráció