A Fővárosi Főügyészség M. Richárd letartóztatását indítványozta, azt követően, hogy a bíróság ezt már egyszer elutasította, sőt a bűnügyi felügyeletét is megszüntette a vádlottnak.

Két ember meghalt

Mint ismert a súlyos balesetben két ember vesztette életét. A másodfokú ügyészség szerint M. Richárdot le kell tartóztatni, és büntetését jelentősen súlyosítani szükséges.

Mindkét sofőr hibázott

A Budapesti 7. és 8. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti baleset kapcsán mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A másik, egyesített ügyben a vád közúti veszélyeztetés, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétsége volt.

Mindkét vádlott bűnös

A bíróság 2020 szeptemberében bűnösnek mondta ki mindkét vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásban. A gyorshajtó férfi bűnösségét ezen felül még garázdaság és testi sértés vétségében is megállapította, azonban a közúti veszélyeztetés bűntettének vádja alól felmentette. A bíróság halmazati büntetésként 4 év letöltendő fogházbüntetésre ítélte M. Richárdot, a közügyektől 4 évre, a járművezetéstől végleges hatállyal eltiltotta. A kanyarodó sofőrt a bíróság 1 év 10 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte, a járművezetéstől 1 évre eltiltotta.

Súlyosabb büntetést kérnek M. Richárdra

Az ügyészség a gyorshajtó vádlottal szemben a büntetés jelentős súlyosítása, illetve a közúti veszélyeztetésben bűnösnek kimondás érdekében fellebbezést jelentett be. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik is fellebbeztek. Az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, ezt a bíróság elutasította, és a bűnügyi felügyeletét is megszüntette a vádlottnak. A döntés ellen az ügyészség fellebbezett.

Fellebbezés

Fellebbezések esetén a másodfokú bíróságra a másodfokú ügyészségen keresztül jut el az ügy és az ügyirat. Jelen ügyben ez a Fővárosi Főügyészség, amelynek joga és egyben kötelessége a fellebbezésekre nyilatkozni, az ügyészi fellebbezésről rendelkezni.

Ezért indokolt a súlyosabb büntetés

A Fővárosi Főügyészség az elsőfokú ügyész fellebbezéseit fenntartotta. Maga is egyetért azzal, hogy a gyorshajtó M. Richárdot letartóztatásba kell helyezni, amelyet csak erősít, hogy a férfi ellen az ítéletet követően vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség, illetve ismételt engedély nélkül vezetés miatt szabálysértési eljárás indult ellene. A másodfokú ügyészség szerint a közúti veszélyeztetésben is bűnösség megállapítása indokolt, emellett a kiszabott büntetés nem felel meg az egyéni megelőzésnek és a társadalom felé sem képviseli eléggé azt az üzenetet, hogy tartózkodni kell a járművezetés szabályainak megszegésétől. Ezért a büntetés jelentős súlyosítása indokolt.

Témába vág:

Az ügyészség a védelmi fellebbezéseket nem tartja alaposnak

Az ügyben a kényszerintézkedésről és a bűnösség, valamint a büntetés kérdéséről a másodfokú döntést a Fővárosi Törvényszék fogja meghozni.

Kiemelt kép: Kiemelt kép: a Dózsa György úti baleset – Forrás: MTI