Site icon LikeNews

Szembenézett a halállal az ismert magyar dj – közben elmesélte, milyen szörnyű dolgokat látott a covid-osztályon

Szörnyű napokon van túl a 72 éves egykori lemezlovas, Kiss Joe. A zenész az életét csak a gyors segítségnek köszönheti, ám amit a sürgősségi osztályon tapasztalt azt valószínűleg sosem fogja tudni kitörölni az emlékezetéből.

Biztonsági őrként dolgozik

Az egykori dj és rádiós nyugdíjasként most biztonsági őrként dolgozik egy Komárom-Esztergom megyei cégnél, ahol kamionok ki- és beléptetéséért felel. Emellett azonban az egészsége nem a legjobb, ugyanis súlyos cukorbetegséggel küzd.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Rossz injekciót adott be magának

Kiss Joe a Blikknek mesélte el a kálváriáját. A zenész ugyanis rossz injekciót adott be magának az egyik műszakja közben. „Csütörtök este az éjszakai műszakban a sötétben véletlenül rossz injekciót adtam be magamnak. Az éjszakai inzulin helyett harminc egység nappali inzulint szúrtam be, ami halálos adagnak számít. Szerencsére észrevettem, hogy baj van, így a kollégáim azonnal hívták is a mentőket, akik rekordgyorsasággal, mindössze 6 perc alatt kiérkeztek a helyszínre és megkezdték az ellátásomat. Beszállítottak a Tatabányai Kórház Sürgősségi Osztályára, ahol szó szerint találkoztam a halállal” – mesélte a lapnak az egykori dj, aki egyébként ma ünnepli a születésnapját.

A halál torkából jött vissza

A 72 éves lemezlovas a kórházban infúziót és intravénás gyógyszereket kapott, hogy a cukorszintjét helyreállítsák, ám az orvosok azt mondták neki, hogy csak a szerencsének köszönheti, hogy életben van, ugyanis ha nem hívnak időben mentőt, akkor körülbelül 10 perc alatt kómába esett volna. Joe hozzátette, hogy a kórházban elkülönítették, hogy semmiképp se érintkezze koronavírusos betegekkel. EZT IS OLVASD EL! Nehéz időszak van mögöttük: ez a dolog köti össze Király Lindát, Majkát és Nagy Sanyit

Tele van velük a kórház

Joe a lapnak elmondta, hogy a kórház egyébként tele volt covidos betegekkel és még mindig hihetetlen számára, amit azon az éjszakán látott. „A szobámmal szemben volt a covid-részleg. Elképesztő, hogy az alatt az éjszaka alatt, amit bent töltöttem, mit láttam. Az orvosok és az ápolók erejükön felül megtesznek mindent a koronavírusos betegekért, akik sok esetben már élet-halál között feküdtek az osztályon. Ennek ellenére szakszerűen, emberségesen és maximumon pörögve látják el a folyamatosan érkező betegeket. Ameddig nem láttam a saját szememmel, addig nem is sejtettem, hogy ez a betegség milyen pusztító tud lenni. Egész éjjel jöttek a betegek, hozták őket mentővel, és sajnos, voltak olyanok is, akik már nem a saját lábukon jöttek ki a kórteremből: elhunytakat is vittek ki a szobából. Soha nem fogom elfelejteni, amit láttam, és ezek után nagyon remélem, én is minél hamarabb megkapom az oltást! Mindegy, milyet, csak oltás legyen és erre buzdítok mindenkit! Nagyon megijedtem, iszonyatos kínok között fekszenek bent azok az emberek, én így nem szeretnék meghalni” – mesélte a felkavaró élményeit a lemezlovas a Blikknek.

Hazaengedték

Az egykori dj azóta elhagyhatta a kórházat, jelenleg pedig arra vár, hogy megkapja a koronavírus elleni vakcinát. A napilapnak elmondta, hogy minden tisztelete az orvosoké és az ápolóké, akik a covid-osztályon dolgoznak, mert mindent megtesznek a megbetegedett páciensekért, valamint a takarító személyzetet is kiemelte, akik sokszor hiányos védőfelszerelésben megállás nélkül fertőtlenítették az osztályt.

Nagy Ferót beoltották

A LikeNews.hu hírportál is beszámolt róla, hogy Nagy Feró is sorra került, így most már őt is beoltották a koronavírus elleni vakcinával! Az énekes elsők között regisztrált fel, ugyanis már alig várta, hogy végre visszakapja a szabadságát és minden a régi legyen.

Ő már átesett a koronavíruson

A zenész tavaly ősszel elkapta a koronavírus-fertőzést, így félő is volt, hogy ez befolyásolja-e számára az oltást, de szerencsére a napokban megkaphatta a vakcina első adagját.

Ezt a vakcinát kapta meg

Nagy Ferót a kínai Sinopharm vakcinával oltották be. Az oltás után semmilyen tünet nem jelentkezett az énekesnél, még csak az oltás helye sem fájt neki. A zenésznek a háziorvosa azt mondta, hogy például ő az AstraZenecát nem is kaphatja meg. 

Esztergályos Cecília is kínai vakcinát kapott

A 78 éves színésznőt a kínai Sinopharm vakcinával oltották be, ám ő cseppet sem bánja, ugyanis hisz a kínai orvoslásban. “A kínai természetgyógyászat harminc éve olyan népszerű volt itthon is, hogy emberek fél vagyonokat voltak képesek elkölteni egy akupunktúrás kezelésre. Hatásos is volt, hiszen a kínai orvostudomány az egyik legrégebbi, nem is értem, most bárki is miért kétkedik. Én úgy vagyok vele, hogy mindent megteszek az egészségemért, amit a szakemberek mondanak” – mondta Esztergályos Cecília néhány napja a Borsnak.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels

Exit mobile version