Mint ahogyan azt nemrégiben a LikeNews.hu hírportál is megírta feketére változtatta a profilképét a közösségi oldalakon Rubint Réka, a lánya Schobert Lara és Réka unokahúga, Rubint Rella is. A kommentelők ezt követően a részvét nyilvánítás mellett arról kérdezték Rékáékat, hogy kiről van szó, kit gyászol a család. Többen Réka édesanyjára gyanakodtak. Sajnos a szomorú sejték beigazolódott, ugyanis Schobert Norbi nemrég tudatta: szeretett anyósa, Réka édesanyja elhunyt.

Lara, Norbika és Réka kezei között hunyt el

„Kedves Követőink! Nem szeretnék találgatást és bulvár pletykát. A mai napon kora délután Réka édesanyja, szeretett Anyósom, egy szokásos boldog családi látogatás után, kifelé menet, a garázs előtt, jómagam, Lara, Norbika és Réka kezei között elhunyt.”

Próbálták újraéleszteni

„Fiammal próbáltuk újraéleszteni, a mentők 10p alatt kiértek, percekkel később mentőhelikopter is jött, de 1 óra küzdelem ellenére sem tudták a szívét újra elindítani. Ezúton köszönöm a mentők, orvosok, rendőrök, szomszédok igyekezetét. A sokk és a fájdalom elmondhatatlan. Nagyon féltem Rékát. Ölellek Benneteket! Norbi” – írja a bejegyzésben Norbi.

Ez Norbi teljes posztja

Korábban koronavírusos volt

Mint ismert Rubint Réka édesanyja korábban elkapta a koronavírust, kétoldali tüdőgyulladása volt, ám ebből akkor felépült. Gyógyulásáról Réka a közösségi oldalán adott hírt: “Tegnap említettem, hogy megosztom veletek azt a CSODÁT, ami velem/velünk történt az elmúlt hetekben. Könnyekkel és félelemmel teli időszakon vagyunk túl, de mint mindig, most is megtapasztaltam, hogy a szeretetnek óriási ÉLTETŐ ereje van!” 

Együtt töltötték a karácsonyt

Az elmúlt hetekben Jászberénybe tartva, minden nap megálltam édesapám sírjánál és kértem, hogy segítsen  …és mint mindig, most is segített! Köszönöm a jászberényi kórház orvosainak, nővérkéinek segítségét és az áldozatos, emberfeletti munkáját. Édesanyám 71 évesen leküzdötte a covidot és a kétoldali tüdőgyulladást. A leges-legboldogabb karácsonyom van, mert édesanyám újra itthon van, és szorosabban ölelhetem, mint valaha ” – írta Réka a december 25-i posztjában.

Januárban arról posztolt, hogy anyukája jól van

“Ma délután ismét meglátogattam Édesanyámat, aki hetekkel ezelőtt még a COVID osztályon fekve, Önmaga árnyéka volt. Az történt amiben hittem, amiért mindent megtettem és oly sokat imádkoztam … Édesanyám meggyógyult, csodával határos módon felépült!!! Olyannyira, hogy ma délután egy életvidám, mosolygós szempár fogadott azokkal az energiákkal, amivel mindig is átölelt!
Sok fogadalmat és apró célokat tűztünk ki az elmúlt hetekben, ami rengeteget segített Neki abban, h legyen miért küzdeni. Ma ismét kitűztünk egy célt, ami bízom benne, hogy rengeteg csodálatos évet fog még az Édesanyám életébe varázsolni és ha csak töredékét vissza tudom Neki adni annak a sok szépnek és jónak , amit Tőle és általa kaptunk, akkor leszek igazán boldog” – írta egy január végi posztban Réka.

Édesapja 2019-ben huny el

Réka édesapja 2019-ben hunyt el. Rubint Réka édesapja, akárcsak Schobert Norbert, komoly szívműtéten esett át. A beavatkozást nem lehetett tovább halogatni, szívének állapota ugyanis nem javult, ám a fő cél az volt, hogy ne is romoljon tovább, erről a Blikk számolt be még 2018 nyarán. Ezt követően azonban 2019 februárjában Réka szomorú hírről számolt be a közösségi oldalán: édesapja ugyanis 70 éves korában elhunyt.

Így búcsúzott tőle akkor Réka

„Édesapám évek óta szívproblémával küzdött, ugyanazon az osztályon volt, ahol Norbiért imádkoztam évekkel ezelőtt. Az életéért küzdő, halál torkából már többször is felálló édesapám tegnap elköszönt” – írta akkor egy a közösségi oldalára feltöltött posztban Réka.

El tudtak köszönni

„Azt kérte, hogy vigyük ki a kórteremből, mert szeretne méltón búcsúzni. Ült a tolószékben, fogtuk egymás kezét, úgy, mint mindig. Ő összegezte számomra a felfoghatatlant, és arra kérte Norbit: „Mindig vigyázz rá, mert ő az én legféltettebb kincsem” – írta.

Hosszú ideje küzdött a betegséggel

Réka édesapja már hosszú ideje küzdött a betegséggel, ám a halála előtt hónapokban már nagyon legyengült. „Itt van az illata az orromban. Tegnap délután még megborotváltam, megmasszíroztam a régen oly erős, most törékeny kezeit. Öleltem, miközben a könnyeim az arcán végiggördültek. S bár tudtam, hogy ez be fog következni, most mégis annyira fáj” – írta akkor Rubint Réka.

Norbiért is aggódott

Mint ismert Réka férjéért is nagyon aggódott, hiszen a fitneszguru egy komoly szívműtéten esett át még évekkel ezelőtt.

Életmentő műtét

A tréner 2012-ben egy életmentő operáción esett át, miután a szívét megtámadta egy baktérium, amely szívbelhártya-gyulladást okozott. Ezért a szervének egy részét ki kellett vágni. Akkor úgy búcsúzott el Rékától, hogy lehet, hogy soha nem ébred fel.

Elbúcsúzott

„Csendben elbúcsúztam Rékától. Nem sírtunk. Felhívtam mindenkit, akit szerettem volna, megbizonyosodtam arról is, hogy Réka mindenben intézkedni tud helyettem. Anyukámat is, vele viccelődtem a telefonba, mert nem szerettem volna megijeszteni. Hétórás műtét volt, a szívem egy részét speciális szövettel helyettesítették – mondta akkor Norbi, akit ha egy nappal később műtenek meg, akkor biztosan nem éli túl ezt a súlyos betegséget. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Rubint Réka – Forrás: TV2