Hiába ölte meg imádott férjét, mindenki Lópici Gáspárját, Joli néni továbbra is szereti és hiányolja a fiát. Az özvegy minél előbb szeretné meglátogatni a fiát a börtönben, sőt a gyilkosság helyszínén akar tovább élni, amit most önkormányzati segítséggel tesznek helyre.

Hiányzik a fiam, és amint lehet, szeretném meglátogatni őt, mert szeretem. Igaz, haragszom rá a papa miatt, de akkor is a fiam. Van egy unokám, ő Brüsszelben él, de nem is akarom, hogy megtudja ezt a szörnyűséget. A papa jó ember volt, jól megvoltunk együtt, hiányzik nagyon – mondta a Borsnak elcsukló hanggal az özvegy. A nő a gyilkosság óta semmit nem evett.

A Baptista Szeretetszolgálat emberei arról próbálták meggyőzni Joli nénit, hogy költözzön önkormányzati lakásba vagy idősek otthonába, és hagyja el a romos házat, ahol gáz és áram sincs. Ráadásul azon az ágyon töltötte az éjszakát, ahol még férje vérnyomai is látszanak.

Joli néni egyik percben helyeselt, a másikban pedig ingatta a fejét, hogy ő inkább marad. Végül arra jutott a Babtista Szeretetszolgálat és az önkormányzat, hogy ma megkezdik a ház rendbetételét, mert az asszony ragaszkodik eddigi lakhelyéhez.

Az önkormányzattal a felújítás mellett döntöttünk. Jolika hajthatatlan, míg korábban legalább néhány órára át tudták vinni egy másik épületbe, most már egyetlen percre sem akarja elhagyni hirtelen kiüresedett otthonát – mondta a Borsnak Baricz Dezső, a szeretetszolgálat munkatársa.

A Bors újságírója találkozott a házban egy kerületi férfival, aki gimnáziumi osztálytársa volt Péternek, s évtizedek óta ismeri a művész családot. Tőle azt kérdezték, hogy mennyi annak a valóságalapja, hogy a zavarodott gyilkos, apja holtteste felett azt állította, hogy gyerekkorában őt is bántotta a színész.

14 éves kora óta ismerem Pétert, megbocsáthatatlan, amit tett, de nem szakítom meg vele a kapcsolatot. Pista bácsi és ő folyton verekedtek, egy zoknin képesek voltak összeveszni, de a következő pillanatban már egymást átkarolva nevetgéltek. Semmi sem fekete vagy fehér, csak ennyit tudok mondani, mást nem is szeretnék – mondta a barát.

Az ügyészség bűnismétléstől tart

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el Sz. Péter letartóztatását. „A megalapozott gyanú szerint egy 49 éves férfi 2020. május 3-án a reggeli órákban, a XVII. kerületi otthonában– részben egy kalapáccsal – bántalmazta az édesapját, az országosan ismert színművészt, aki emiatt életét vesztette” – áll a hivatalos közleményben. A Fővárosi Főügyészség azért is kérte Sz. Péter letartóztatását, hogy kizárja a bűnismétlés veszélyét.

Bors/Kiemelt kép: Szilágyi István – Forrás: TV2