A színelmélet alapjai nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy kifogástalan eredményeket hozhassunk létre a későbbiekben. Ahhoz, hogy megértsük a színek világát és a keverési elveket, ismernünk kell a színkört. A speciális eszközt, melyet minden kreatív szakma előszeretettel használ. 

Bevezetés a színek világába

A makettezéshez előkészületek szükségesek, vagyis nem elegendő beszerezni a régóta vágyott makettet, emellett alapvető felszereléseket is meg kell rendelni. Gondolunk a festékekre, alapozókra, ecsetekre. A Modellfutár oldalán alapozófestékek széles választékát is elérjük! Miután minden kellék a rendelkezésünkre áll, rátérhetünk a munkára. 

De mit is jelent a színkör? A színek egy folyamatos kört alkotnak, ezek a napfény látható spektrumát fedik le, melyek emberi szemmel észlelhetők. Az első színkört Ghote az 1800-as években hozta létre. 

Köztudott, hogy három alapszínt különböztetünk meg, melyek önmagukban léteznek, vagyis más színek által nem teremthetők meg. Minden más szín pedig kikeverhető az alapszínek segítségével. Annyit még fontos tudni, hogy a fehér és a fekete nem számít színnek, afféle “színtelen színként” van nyilvántartva. 

A három alapszín: a sárga, a kék és a piros. Egyben ezek számítanak a legnehezebb színnek a makettezés folyamatában. Ezen színek esetében mindenképpen fehér alapozóréteg szükséges alájuk. Például, ha pirosat szeretnék festeni, a legszebb hatásért fehér alapozóra sárgát, majd pirosat célszerű felvinni. 

A színkört alapszínek, vagyis elsődleges színek és egymás keveredései alkotják. 

Mit érdemes tudni a másodlagos színekről? 

Vegyünk egy egyszerű példát, ha sárgát kékkel keverünk, zöld színt hozunk létre. Ebből következik, hogy az elsődleges színek keverékei a másodlagos színeket alkotják. A sárga és piros keveréke a narancs. A piros és kék keveréke pedig a lila. Ha viszont másodlagos színeket keverünk elsődleges színekkel, harmadlagos színeket kapunk. 

A színkört segítségül hívhatjuk, ha például egy színt világosítani vagy sötétíteni szeretnénk. Ehhez bentről kifelé érdemes dolgozni, pontosan abba az irányba mutat, amely elérésére törekszünk. 

Például egy fakult zöld színű katonai jármű színezéséhez a zöld színt kékből és sárgából készíthetjük el. Ennek világosításához a világosabb komponensből kell többet keverni, itt a sárgából. 

Főszabály szerint, ha színnel világosítjuk az adott színt, akkor nem lesz fakó. Amennyiben a cél egy fakó árnyalat, dolgozhatunk például szürkével. 

Praktikus tippek a színezéshez 

Az alapszíneket egyedül fehérrel szabad fakítani! Makettezésnél viszont ritka, hogy tiszta színekkel dolgozunk, ez esetben viszont azt a színt érdemes világosítani. Majd a megvilágosított tiszta színt keverjük a másik tiszta színhez. Sötétítésnél maradjunk inkább a szürkénél, fekete helyett. 

A makettek többsége zöld, sárga és barna, illetve ezeknek a kombinációja. Mindegyik világosítható egy kevés sárgával. Arra viszont figyelni kell, hogy nagyon világos árnyalatot, halvány színt érdemes alkalmazni, nem magát a tiszta színt!

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos, auditált mérések szerint a Like Company hírportáljait a forgalmas napokon 600 ezer ember olvassa.