Két hete érezte magán először a tüneteket, elmondása szerint mindene fájt, néha úgy érezte még a haja is. Azonnal elvégeztette magán a koronavírus tesztet az újbudai háziorvos, akinek végül pozitív lett az eredménye.

Interjút adott az ATV Híradójának az egyik újbudai fertőzött háziorvos! A BudaPestkörnyeke.hu írt arról, hogy  pozitív lett a koronavírus tesztje két 11. kerületi orvosnak is közülük az egyik mesélt most részletesen tüneteiről, és arról, mit tett, amikor rájött, valószínűleg a koronavírust kapta el.

„Körülbelül két hete húzódik ez az egész történet” – kezdte a neve elhallgatását kérő orvos, akinek az első tünete a magas láz, és a hidegrázás volt.

„Azonnal itthon maradtam, gyanús is volt, hogy esetleg lehet a koronavírus, azonnal szóltam mindenhova, ahova szükséges volt. „

Ezután önkéntes karanténba vonult, és igyekezett túl lenni a nehezén, ám a tünetek vissza-visszatértek, hiába örült meg az enyhülés után.

„Végtagfájdalom, izomfájdalom, bőrfájdalom, szinte a hajam is fájt, a szemem, minden fájt, amíg ez a magas lázas időszak volt.” – mesélte a háziorvos.

Ezután a további tünetek, köhögés, enyhe hasmenés, torokfájás is jelentkeztek nála. Mivel a háziorvosa az első pillanattól tudta, hogy beteg, így az első adandó alkalommal elvégezték nála a speciális mentőegységek az otthoni tesztet.

„Talán másnapra már meg is volt az eredmény, aztán azóta hivatalos, hatósági karantén alatt vagyok itthon. Tudom, hogy a kerületben van még egy beteg kolléga, a többiekről nem tudok, hogy bárki beteg lenne ” – mesélte a doktornő, aki szerint a többi, kerületi háziorvost is megvizsgálták.

Amíg praktizált, ő is hordott sebészi maszkot, állítása szerint nem volt félelemérzete, nem is számított arra, hogy elkaphatja a betegséget. Legközelebb három negatív eredmény után állhat újra munkába.

„Nagyon remélem, hogy mire visszamegyek, addigra lesz megfelelő védőfelszerelés” – zárta a beszélgetést a koronavírussal fertőződött háziorvos.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Balogh Zoltán