Elfogta a rendőrség azt 34 éves a férfit, aki pénteken a kora este halálra gázolt egy gyalogost Salgótarján belvárosában és megállás nélkül továbbhajtott. A sofőr ittas volt.

Pénteken 18 óra körül Salgótarjánban, a Rákóczi úton egy autós elütött egy gyalogost.

A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.  A jármű vezetője a baleset helyszínéről megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A rendőrök nemsokkal a baleset után elfogták és előállították V. Roland helyi lakost. A szonda kimutatta, hogy a férfi, alkoholt fogyasztott. A rendőrség eljárást indított a gázoló ellen.

Úttesten közlekedő gyalogost gázoltak halálra Balkányon

A salgótarjáni balesettel egyidőben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is halálra gázoltak egy nőt. Az áldozat egy 71 éves balkányi lakos.

Az idős asszony az úttesten gyalogolt, a baleset körülményeit még vizsgálják.

Kiemelt kép: illusztráció