Saját gyermekét segítette világra egy Vas megyei férfi. A mentésirányító telefonon adta az apukának az utasításokat.

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán számolt be arról, hogy egy Vas megyei férfi kedden délután saját maga segítette világra gyermekét. Először riadt hangon segítséget kért a Szombathelyi Mentésirányítástól, azt mondta, a harmadik gyermekét váró párjánál talán megindult a szülés.

A fájások akkor még nem voltak gyakoriak, a mentésirányító a legközelebbi mentőkocsit riasztotta. Szerencsére vonalban maradt, mert a helyzet gyorsan változott, a fájások egyre gyakrabban, erősebben jelentkeztek. Rá kellett venni az édesapát, hogy vizsgálja meg az asszonyt.

Az eredmény alapján egyértelmű volt, a telefonos instrukciók alapján neki kell megkezdenie a már beindult szülés vezetését. Egy emelt szintű egység is elindult, miközben a férfi hősiesen követte a mentésirányító minden mondatát,és éppen az első mentő érkezésekor meg is született az egészséges kisfia.

Az újszülöttet és édesanyját ellátás után, az apa kíséretében, stabil állapotban vitték kórházba a mentők.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: OMSZ