Baráti összejövetelekre is jutott a kábítószerből a vád szerint. A Fővárosi Főügyészség 5 férfival szemben szabadságvesztés büntetést indítványoz. Ez utóbbi férfiak egyike Árpa Attila is.

Rendszeres kokainvásárló

A vádirat szerint egy 33 éves férfi a 2017. évtől kokainnal és ectasyval kereskedett Budapesten. Rendszeres kokainvásárlója volt egy 49 éves férfi, aki a 2018. évtől saját magának és a baráti-ismerősi összejöveteleire meghívottaknak felkínálásra vásárolt a kábítószerből, és utóbbival azt forgalomba hozta.

Elfogták őket

A 49 éves férfi 2019 márciusában 35 és 37 éves ismerőseit bízta meg, hogy vegyenek kábítószert egy ilyen összejövetelre. A két férfi a kokaint be is szerezte, és el is indultak volna megbízójukhoz, azonban a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer bűnözés elleni nyomozói elfogták őket, majd rajta ütöttek az összejövetelen is.

Árpa Attila ügyéről van szó

A vádirat szerint egy 36 éves szír állampolgár is kereskedett kokainnal, aki szintén adott el a 49 éves férfinak, amelyet egyes esetekben a később elfogott 35 éves férfi szállított. A Blikk úgy tudja a 49 éves férfi nem más, mint Árpa Attila.

Vádemelés

A Fővárosi Főügyészség az öt férfi ellen vádat emelt, a 33 évessel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, a szír férfival szemben alapeseti kábítószer-kereskedelem, a további 3 terhelttel szemben forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt.

Felfüggesztett börtönt kérnek Árpa Attilára

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a 33 éves férfit fegyházbüntetésre, társait börtönbüntetésre ítélje, azzal, hogy a forgalomba hozatallal vádolt 3 magyar férfi esetében a büntetés végrehajtását próbaidőre függessze fel. Azaz Árpa Attilára is felfüggesztett kérnek. Az ügyészség a jelentős mennyiségű  kereskedéssel vádolt magyar és a kereskedéssel vádolt szír állampolgár esetében további büntetéseket, pénzbüntetést és közügyektől eltiltást is indítványoz.

Szabadlábon védekezhet

A gyanúsítottak közül a 33 éves férfi bűnügyi felügyelet alatt áll, a többi vádlott szabadlábon védekezik. Köztük Árpa Attila is.

Razzia

Az esetről egyébként korábban itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk, mint megírtuk Árpa Attilánál két évvel ezelőtt tartott razziát a rendőrség. Rájuk törtek a a zsaruk, akik hosszú órákig tartó házkutatás követően kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg a színészt és több társát. Bár a közlemény sem akkor sem most nem nevezte nevén Árpát, tudni lehet, hogy arról az óminózus esetről van szó.

Megszólalt Árpa Attila

Árpa Attila egyébként időközben megszólalt a Blikknek, a színész azt mondta: „Teljesen értetlenül állok az egész előtt, érdekes, hogy az ügyészség a házkutatást előszeretettel emlegeti, de annak kimenetelét nem, ugyanis nem találtak sem nálam, sem a jelenlevőknél, sem az ingatlanban kábítószert és egyik tanúvallomás sem támasztja alá a vádat. És csak magamat tudom ismételni, nem voltam, nem vagyok és sosem leszek drogkereskedő. A fogyasztást sosem tagadtam, az elterelést elvégeztem.”

Mindeközben a Dancing with the Stars-ra készül

Árpa Attila egyébként a idei Dancing with the Stars egyik szereplője is, ennek kapcsán nemrégiben a következőt posztolta közösségi oldalán: “Tudom, tudom. Nem vagyok olimpikon. Sem Jászai-díjas színész. Nincs hatalmas követőtáborom “zinstán”. Cserében a “megosztó személység” kategóriába tartozom és megint valami marhasággal szerepelek a címlapokon. Viszont nem tudok táncolni. Na, így indulunk neki a Dancing With The Stars-nak. Szegény Köcse-Stana Alexandra Erika, jó partnert fogtál ki, mi?”

Kiem elt kép: Árpa Attila