A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) csaknem ötszáz hallgatója jelentkezett a járvány elleni védekezést segítő munkára, szűrési, betegellátási, szállítási vagy adminisztrációs feladatok ellátására – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.

Közel 500 hallgató jelezte a részvételi szándékát

A közlemény szerint az egyetem az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) terheinek csökkentése érdekében a mintavételekben való közreműködésre a III., IV., V. és VI. éves orvostanhallgatók jelentkezését várja. Más egészségügyi hallgatókra is számítanak védekezésben, s azok is jelentkezhetnek, akik nem ilyen karokon tanulnak, őket adminisztrációs és szállítási feladatokban való önkéntes részvételre kérik. Eddig 470 egyetemi hallgató jelezte részvételi szándékát.

Nem egészségügyön tanulók is jelentkeztek

A mentőszolgálat által végzett tesztelés segítésére már 211 egészségtudományi képzésben résztvevő hallgató jelentkezett, a konténeres szűrőállomások munkálataiban hatan vennének részt. Az egyetemi klinikákon ápolt fertőzöttek ellátásában 129-en szeretnének közreműködni, a nem egészségügyi karon tanuló hallgatók közül eddig 124-en jelezték, hogy az adminisztrációs és szállítási feladatokban részt vállalnának.

EZ IS ÉRDEKELHET!

“December 6-10 közötti időszakig jelentősen növekedni fog a fertőzöttek száma” – Kásler Miklós szerint akár 28 ezer kórházban kezelt beteg is lehet

Megszólalt a dékán

Lázár György, a SZTE Általános Orvostudományi Karának dékánja közölte, a hallgatók egyelőre két héten át segítik az OMSZ munkáját, az eddigi visszajelzések pedig kiválóak. Hangsúlyozta, a legfontosabb a hallgatók egészségének megőrzése, így speciális képzésen is részt vesznek az önkéntesek. A feladatok ellátáshoz szükséges védőfelszerelést a mentőszolgálat biztosítja számukra, valamint ha nem lakóhelyükön végzik a munkát, akkor szállást és napi háromszori étkezést is kapnak.

NE HAGYD KI!

Koronavírusban halt meg Árpa Attila fiatal sporttársa, közben közel 6700 beteg van kórházban

Továbbra is várják a hallgatók jelentkezését

A közlemény szerint az SZTE vezetése kiemelten fontosnak tartja a sikeres járványügyi védekezést, amelyhez nélkülözhetetlen a hallgatók önkéntes munkája, ezért továbbra is várják a diákok jelentkezését. Ez az időszak igazolt távollétnek számít, az egyetem a diákok részére biztosítja az elmaradt képzések pótlásának lehetőségét is.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: illusztráció