Az Európai Bizottság jogi eljárást indít az brit-svéd érdekeltségű AstraZeneca gyógyszercég ellen, mivel a vállalat nem teljesítette az unióval kötött szerződésekben vállalt kötelezettségeit a koronavírus elleni oltóanyag gyártásásával és kiszállításával kapcsolatban – közölte a Reuters hírügynökség egy uniós tisztségviselőre hivatkozva, aki közvetlen kapcsolatban áll a vállalattal.

Támogatják a perlést

A hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó forrás megerősítette a Politico brüsszeli ügyekkel foglalkozó hírportál csütörtöki jelentését, miszerint a testület szerdán tárgyalt az ügyről az EU-tagországok unió mellé rendelt nagyköveteivel, akiknek többsége támogatja a gyógyszeripari nagyvállalat beperlését. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Jóval kevesebb szállítmány érkezett

A nagykövetek is elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy az AstraZeneca nem szállítja ki a tagországokba az előzetesen megrendelt oltóanyagdózisokat: a cég gyártáskapacitási problémákra hivatkozva a vállalt 180 millió adag helyett pusztán 90 milliót, illetve még annál is kevesebbet szállít az Oxfordi Egyetemmel közös vakcinájából az Európai Unió számára a második negyedében.

Mást ígértek

Pascal Soriot, a gyógyszergyár elnök-vezérigazgatója még februárban egy uniós parlamenti meghallgatáson azt ígérte, hogy a cég növelni fogja a vakcina előállítását a második negyedévben, és felgyorsítja az Európai Uniónak szánt szállítmányokat. OLVASD EL EZT IS! Európai Gyógyszerügynökség: mégis van összefüggés a vérrögképződés és az AstraZeneca között

Pótolni akarják

Szerdán ugyancsak uniós források jelezték, hogy az Európai Bizottság várhatóan nem tart igényt az AstraZeneca és Johnson & Johnson gyógyszergyárakkal kötött szerződések záradékában szereplő további, összesen 300 millió pótlólagos adag, koronavírus elleni vakcinára, a kieső dózisokat az EU a Pfizer/BioNTech vállalat oltóanyagával akarja pótolni.

Elakarják hagyni

Az okok között az is szerepel, hogy a brüsszeli testület el akarja hagyni azokat az oltóanyagokat, amelyekkel összefüggésben nagyon ritka vérrögképződéses eseteket jelentettek, továbbá bizonyos távolságot kíván tartani a vakcinaellátást gyártási problémákra hivatkozva hátráltató AstraZeneca brit-svéd vállalattól.

A Johnson&Johnson körül is problémák vannak

Rendkívül ritka esetekben kapcsolat állhat fenn a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinája és az ugyancsak nagyon ritka vérrögképződéses esetek között, az eddigi eredmények azonban azt mutatják, hogy az oltóanyag előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden. KAPCSOLÓDÓ! Az AstraZeneca után újabb vakcinánál derült ki, hogy köze lehet a vérrögképződéses esetekhez

Kivizsgálták

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami ügynökség április első felében kezdte meg a Janssen által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyaggal végzett beoltást követően jelentett nagyon ritka vérrögképződéses esetek kivizsgálását, miután az Egyesült Államokban addig négy, később további két erre utaló esetet jelentettek. 

Fel kell tüntetni

Az uniós ügynökség illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) véleménye szerint ugyanakkor szükséges a vakcina termékinformációjának frissítése. Javaslatuk szerint az oltóanyag esetében a vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni a vakcina “nagyon ritka mellékhatásaként”.

Ezt mondták

“Az egészségügyi szakembereknek és az oltásra váróknak tisztában kell lenniük azzal az eshetőséggel, hogy a beoltástól számított három héten belül nagyon ritka esetekben vérrögök képződése, illetve a trombociták számának csökkenése fordulhat elő” – fogalmaztak.

Többségében nőket érint

A jelentett esetek többsége 60 év alattiaknál, többségükben nők között fordult elő az oltást követő két héten belül. A jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok alapján azonban konkrét kockázati tényezőt nem azonosítottak – emelték ki. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels