Az INTERPOL adatbázisa több mint 2,7 millió képet és videót tárol, és világszerte 23 500 áldozat felismerésében segítette már a hatóságokat.
Pornográf felvételek
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztály az Interpol által üzemeltetett ICSE (International Child Sexual Exploitation Database) adatbázison keresztül bűnügyi jelzést kapott az amerikai társhatóságoktól, amelyben a segítségüket kérték egy eddig ismertlen gyermekpornográf felvételek sértettjének azonosításához – írja a Kékvillogó.
Elfogták a férfit
A kibernyomozók a felvételek vizsgálatát követően megállapították az azon szereplő sértett fiúgyermek kilétét, valamint felderítették abúzálóját, egy budapesti férfi személyazonosságát is. A nyomozók 2020. december 14-én a budapesti férfit elfogták és kihallgatták, lakásán kutatást tartottak, ahol számítástechnikai eszközöket foglaltak le.
Őrizetbe vették
A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek az ügyészség felé letartóztatására szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűncselekmények elkövetése miatt.
További sértettek is lehetnek
Gyanú merült fel arra, hogy a gyanúsított további sértettek sérelmére is követett el hasonló bűncselekményt. Ennek tisztázása az eljárás további szakaszának feladata.
Az áldozatok azonosítása
Gyermekpornográf felvételek esetében az elkövető felelősségre vonása mellett a kibernyomozók kiemelt célja a felvételeken látható gyermekáldozatok azonosítása, a kiskorúak védelme és a szexuálisan kizsákmányolt gyermekek káros környezetből történő kiemelése.
Az erőszak ne maradjon rejtve
Ennek érdekében a hagyományos nyomozási technikák mellett a digitális nyomok elemzésére is nagy hangsúlyt fektetnek. Munkájuk eredményességéhez fontos, hogy az erőszak ne maradhasson rejtve, annak gyanúja esetén az érintettek a rendőrséghez, a családvédelmi- vagy segélyszolgálatok felé forduljanak segítségért.
Ha segítenél
Amennyiben segítenél a nyomozóhatóságok munkáját az áldozatok azonosításában, látogassa meg az EUROPOL honlapját.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Molnár Áron beolvasott az Eszenyi Enikőért aggódó Máté Gábornak: “Vége ennek a világnak, Gábor!”- VIDEÓ
- Megnyitják a Ráckevei-Soroksári Duna-ág zsilipjét – Rendkívüli lépésekkel próbálják menteni a Paksi Atomerőművet
- Augusztus 20: már a hétvégén megkezdődtek a lezárások az ünnepi programok miatt
- Megvan a Miss Balaton, a magyar tenger új királynője: Antal Emőke koronázásával zárult a füredi döntő
- Busztragédia az M3-ason: Itt van minden friss információ a lengyel busz balesetéről, 12-en meghaltak, Magyar Péter és Donald Tusk is megszólalt, különrepülőt küldenek Varsóból
Kiemelt kép: Police