Nádai Anikó tegnap a közösségi oldalán osztott meg egy hosszabb hangvételű bejegyzést, amelyből kiderül, hogy a csinos műsorvezetőt meg fogják műteni, ugyanis egy súlyos betegség támadta meg a szervezetét.

Sokat gondolkodott rajta, hogy megossza-e a történetét

“Sokat gondolkoztam megírjam-e ezt a posztot. Mint tudjátok ez az év nem kímél….Pozitív vagyok és szeretnék is maradni. Próbáltam és próbálom felhívni a figyelmet az egyik legalattomosabb betegségre, annak megelőzésére, hogy el kell menni szűrésekre, hiszen ha időben észlelik az esetleges problémát akkor még van esély a gyógyulásra.
Még ebben a kaotikus helyzetben is mindent meg kell tenni. Holnap meg fognak műteni. Nem volt tünet és nem is gondoltam arra, hogy velem is megtörténhet. Meg fogok gyógyulni, tudom, időben vagyok, mégis félek. Nem sajnáltatni akarom magam! Segíteni szeretnék! Ha már egy valakihez eljut az üzenetem, megérte…”
– írja a posztjában a tévés.

Nem kíméli ez az év

Mint ismert Anikó nagyon nehéz időszakon van túl, ugyanis tavasszal elvseztette az édesanyját s bár úgy tűnt kezd minden helyrejönni most mégis újabb nehézséggel kell megküzdenie a műsorvezetőnek.

Mindenki ezt nézi most!

Nem hagyja el magát

Anikó a Blikk megkeresésére már korábban elmondta, hogy nem hagyhatja el magát, hiszen édesanya. – Az biztos, hogy ilyenkor minden átértékelődik, a tárgyak, a dolgok értéktelenné válnak. Nem értettem, miért velünk történik ez. Az egy nagyon fontos üzenet mindenkinek: ha bármilyen, akár csak aprócska jele is van annak, hogy valami nincs rendben az ember egészségével, akkor azonnal ki kell vizsgáltatnia magát – nyilatkozta korábban lapnak Nádai.

Nem volt előjele a betegségnek

Anikó a közzétett bejegyzésében azt írta hogy a betegségének semmi előjele nem volt, azonban a szervezete így utólag belegondolva mégis csak folyamatosan jelezte, hogy valami nem stimmel. Hullott a haja, bőrproblémái voltak, illetve egyéb egészségügyi gondokkal is küzdött. Érezte, hogy valami nincs rendben, ezért több kivizsgálásra is elment hogy kiderüljön, mi lehet a baj.

Türelmet kér

A Blikk egyébként megkereste Anikót, ám türelmet kért. Szeretne túl lenni a műtéten, s ha minden rendben lesz, akkor történetének elmesélésével szeretné minél több nő figyelmét felhívni a folyamatos szűrővizsgálatok fontosságára.

Mindenki támogatja

Anikóna, miután közzétette a posztját rengeteg írtak és támogatásukról biztosították. A sztárvilág képviselői közül is sokan írtak lelkesítő üzeneteket a műsorvezetőnek, köztük Iszak Eszti, Horváth Gréta – akiről tudni lehet, hogy nagyon jó barátságot ápol Anikóval – Lakatos Márk, Ábel Anita és még sokan mások mind mind jókivánságokkal árasztottak el Anikó oldalát.

Megszólalt Solti Berni

– Érzékenyen érintett a hír, a legnagyobb félelmem a betegség. Mindig szíven üt, ha ilyet hallok. Szorítok, drukkolok Anikónak, és a műtét alatt végig gondolok rá. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz, és hamarosan csak egy rossz emlék lesz ez az időszak – mondta a Blikknek Anikó barátnője, Solti Berni.

Kiemelt kép: Nádai Anikó