Nem jogerősen tíz év börtönre ítélte és nyolc évre eltiltotta a közügyektől a Szolnoki Törvényszék azt a férfit, aki tavaly márciusban Törökszentmiklóson megöléssel fenyegette tíz éves unokáját, majd jelenlétében leszúrta ismerősét.

Szolnoki Törvényszék friss közleményében azt írta, hogy a középkorú férfit – aki hasonló bűncselekmény miatt már állt bíróság előtt – életveszélyt okozó testi sértés, kétrendbeli személyi szabadság megsértése és kiskorú veszélyeztetése miatt ítélte el a bíróság.

A vádlott 2019. március 16-án élettársával, közös unokájukkal és két ismerősével börtönben ülő fiát látogatta meg. A vádlott az utazás alatt élettársával veszekedett, aki ezt megelégelve, Törökszentmiklósra visszaérve otthagyta a férfit.

A vádlott agresszív lett, az unokáját megöléssel fenyegette, majd a házában – unokája és egy másik férfi jelenlétében – a neki háttal ülő ismerősét megszúrta egy 27 centiméteres késsel.

A leszúrt férfi közvetlen életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét az idejében érkező szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

Az ügyben 2019. október 2-án emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség. A Szolnoki Törvényszék előkészítő ülést és két tárgyalást tartott. Az ügyészség súlyosításért, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Kiemelt kép: illusztráció