Habár élete legboldogabb időszakát éli Sáfrány Emese, mégis akadnak olyan rosszindulatú kommentelők, akik a felnőttfilmes múltjára emlékeztetik a ma már két vállalkozást vezető légtornászt. Emese reménykedik benne, hogy a gyermeke el fogja fogadni a botlását.

Első gyermekét várja

A LikeNews is beszámolt róla, hogy hihetetlenül boldog Sáfrány Emese és a párja, Hornyák Ádám ugyanis a légtornász és párja első közös gyermeküket várják. A kicsi a nyáron érkezik.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ostorozzák

„S mikor megszületik majd, milyen elképesztően büszke lesz anyuci munkásságára!” – írta egy kommentelő Emese közösségi oldalára. A légtornász már 8 éve maga mögött hagyta a felnőttfilmes múltját és hiába dolgozik sikeres vállalkozóként, valamint a magánéletben is révbe ért, mégis sok támadás éri.

Már nem foglalkozik vele

„Ez egy támadási felület, és a jövőben is az lesz. A múltamat eltörölni nem tudom, de már nem foglalkoztat” – mondta Emese a Borsnak. Hozzátette, hogy az ember addig nem tud a saját életével foglalkozni, amíg inkább másokéval van elfoglalva.

Maga mögött hagyta

„Mindenkit érnek kritikák a közösségi média felületén, ezt teljesen kivédeni nem lehet. Az, hogy miként éltem az életem a múltban, nem tehetem meg nem történtté, de tudom, hogy ki tudtam lépni abból a szerepből, és a hátam mögött hagytam. Nem utolsó sorban tanultam belőle és most nem az az ember lennék, aki vagyok, ha nem jártam volna végig ezt az utat. Volt amikor fájt, hogy amiatt bántanak, hogy fiatalon és naivan rossz döntést hoztam, de túlléptem ezen…” – nyilatkozta Emese a Borsnak.

Nem fog titkolózni

Emese tisztában van vele, hogy egyszer a gyermeke is meg fogja tudni édesanyja múltját, de bízik benne, hogy egy olyan gyermeket fog nevelni, aki képes lesz elfogadni a múltját, valamint megérti majd, hogy egy botlás volt, amiből tanult és képes volt változtatni. „Én ma már úgy állok a tükör előtt, hogy büszke vagyok arra az emberre, aki vált belőlem” – mondta a légtornász a lapnak.

Még meg sem született a pici, de már a második gyerkőcöt tervezik

“Nagyon érdekesen alakul, hiszen szinte egybeesik Ádámmal a harmadik évfordulónk és a baba születésének várható napja. Mindketten 32 évesek vagyunk, boldogok lennénk, ha 35-tel bezárólag már kétszeres szülők lehetnénk” – mondta a Hot! magazinnak Sáfrány Emese.

Így közölte párjával a jó hírt

Emese arról is beszélt, hogy semmi extra meglepetéssel nem készül annak kapcsán, hogy miként közli a jó hírt szerelmével, csak eléállt és bejelentette, hogy várandós. A sikeres légtornász bár sok rémtörténetet hallott a várandósággal és a szüléssel járó fájdalmakról, de ezeket igyekszik ignorálni és pozitív maradni.

Több barátnője is ráijesztett

“Sok barátnőm ijesztgetett, hogy hónapokon át hánytak, brutális rosszulléteik voltak. Ezzel szemben nekem semmi bajom, nagyon jól viselem. Az való igaz, hogy sokkal hamarabb elfáradok, nem tudok annyit dolgozni, mint a terhesség előtt, szétszórtabb vagyok, és nem tagadom, hisztisebb, érzékenyebb és feledékenyebb is” – mondta a légtornász, aki ugyanakkor nem kívánós, s étel-, illetve illatundora sincs.

Emese pocakja egyébként már ilyen szépen gömbölyödik:

Párja mindenben támogatja

Emese arról is beszélt a lapnak, hogy a babát természetesen úton szeretné a világra hozni, emellett apás szülésre készülnek, ugyanis a párja, Ádám mindenben támogatja. Emeséék számára egy fontos: a kicsi egészséges legyen, a pici nemét pedig majd egy babaváró bulin szeretnék elárulni, már név ötleteik is vannak. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Sáfrány Emese, TV2