Élete első saját ingatlanját kaphatta meg Pásztor Anna, az Anna and the Barbies frontembere. Az énekesnő az évek alatt albérletből albérletbe költözött, ugyanis már nagyon hamar kirepült a családi fészekből a szigorú szabályrendszer miatt, amiben élt édesanyjával és nevelőapjával, ám most úgy tűnik mégis ők segítik ki a bajban.

16 évesen költözött el

Anna 16 évesen költözött el otthonról, mert édesanyja és nevelőapja Pásztor Gyula szigorúan fogták a lázadó kamaszlányt. “Lázadó punk voltam, a szüleim pedig beléptek egy spirituális gyülekezetbe. Új keresztény útra léptek, ami sok elvárással járt. Hetente háromszor kellett misére járni, nem hallgathattam a zenét, amit szerettem, elvették a könyveimet. Emlékszem, mekkora sallert kaptam, amikor feketére rúzsoztam a számat” – mesélte Anna a Blikknek. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Eltiltották a szerelmétől

A legnagyobb ellentét a szülők és Anna között, akkor bukott ki, amikor nem engedték neki, hogy találkozzon a kamaszkori szerelmével, Robival. ” Akkor buktam ki igazán, amikor nem engedték, hogy találkozzam a középiskolai szerelmemmel, Robival. Bűnös dolognak tartották, hogy randizgatok. Nem tudtam így otthon maradni, végül Robi szöktetett meg egy kölcsönkért fehér Ladával” – mesélte a lapnak az énekesnő.

Három apja van

Kevesen tudják, de Anna három férfit is az édesapjának tekint. Az egyikük, aki 13 évig nevelte Pásztor Gyula, majd a nevére is vette, Bereményi Géza, akit sokáig az igazi apjának hitt, valamint vér szerinti édesapja Cseppentő Attila is feltűnt az életében.

Most nevelőapja segítette ki

“Mégis, aki most első számú apaként lépett elő, az Pásztor, akivel tizenhárom évig éltem, majd megszakadt a kapcsolatunk és pár éve kezdtünk el újra beszélni. Néhány hete egy fantasztikus hírrel lepett meg, ugyanis nemrég örökölt egy tanyát, amit az én nevemre írat. Ez most nekem a kapaszkodó, mert mióta az eszemet tudom, albérletből albérletbe költöztem, ráadásul már két kicsi gyerekem is van, ez nem könnyű. Most legalább tudom, bármi is történjen, van valami stabilitás, biztonság mögöttünk, amihez lehet nyúlni, ha szükséges. A járvány miatt alig volt bevételem, kölcsönökből éltem a gyerekeimmel egy albérletben, sokat tanultam ebből, és tudom, hogy az előre gondolkodás a legfontosabb, hogy ne legyek soha többet ilyen nyomasztó helyzetben” – nyilatkozta Anna a Blikknek.

Bereményi Géza fogadta be lázadó tiniként

A vadóc énekesnő a napilapnak azt is elárulta, hogy amikor tinédzserként elköltözött édesanyjától és nevelőapjától, akkor Bereményi Géza filmrendező-dalszövegíró fogadta be, akit sokáig a vér szerinti édesapjának hitt, ugyanis sokáig kapcsolatban állt Anna édesanyjával, így nem tudták pontosan, hogy ki az édesapja. Anna elmesélte, hogy két évig élt vér szerintinek hitt apjánál, akivel jól elvoltak, de nem volt egy apatípus, inkább a munkája inspirálta az énekesnőt, aki utána külföldre ment.

Az édesanyja nem egy rajongó

Anna édesanyja nem kifejezetten örült annak, hogy a lánya híres énekesnő lett. Az édesanya többször megjegyezte, hogy Anna ruhái a Dancing with the Stars alatt túl extravagánsak voltak, vagy a sminkje túl erősre sikerült. “Ennek ellenére azt érzem, hogy lassan kezd megbarátkozni azzal, hogy az a világ, amiben élek, nem olyan rossz” – tette hozzá az énekesnő. EZT IS OLVASD EL! A csodának köszönheti, hogy él – Törött bordával táncolta végig a Dancing with the Starst Pásztor Anna, ezt mondta az orvosa

Tavaly szakítottak a párjával

LikeNews.hu is beszámolt róla, hogy harminc év után szakított Pásztor Anna és gyermekei apja Balázs. A páros a különválás ellenére együtt töltötte a karácsonyt.

Erősnek tűnik, de a háttérben kemény dolgokat élt meg

Anna egyébként a Dancing with the Stars műsora alatt a közönség számára mindvégig erősnek és mosolygósnak tűnt, azonban az énekesnő nemrégiben élete legnehezebb szakaszán ment keresztül, ugyanis szakított kedvesével és gyermekei apával, Galotti Balázzsal.

Közel 30 évig voltak együtt

– Nagyon szomorú dolog ez egy család életében, így a miénkben is az volt, amikor különváltak az útjaink hónapokkal ezelőtt. Volt majdnem harminc csodálatos évünk, amit nem szeretnénk megtagadni. Szomorú, amikor két ember ennyi idő után szakít. Mivel vagyunk annyira intelligensek és szerettük egymást, ezért jóban maradtunk – árulta el Pásztor Anna, a lapnak, illetve arról is beszélt, hogy természetesen a gyerekeket közösen nevelik továbbra is.

A gyerekek örökre összekötik őket

– Minket a két gyermekünk örökre összeköt, és szerettük volna a különválásunkat úgy intézni, hogy ők a lehető legkevésbé sérüljenek. Minden velük kapcsolatos dolgot megbeszélünk és számos alkalommal programokat is csinálunk együtt, de természetesen ez a helyzet soha nem egyszerű és nem fájdalommentes – mondta a Blikknek néhány hete az énekesnő.

Nem hibáztatják egymást

– Ahogy egy kapcsolatért is ketten felelősek, addig a vége is két emberen múlik, egyszerűen így alakult. Nem akarunk egymásban hibát keresni, mert nincs – árulta el Anna. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Pásztor Anna – Forrás: TV2