Vérplazma adására kéri a koronavírus-fertőzésen átesett, gyógyult betegeket a szakemberek. Keddi sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy mostantól a koronavirusplazma.hu címen is várják donorjelöltek jelentkezését.

Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese ismertette: egy donortól levett plazmából három vérkészítményt állítanak elő, ez a jelenlegi protokoll alapján egy beteg terápiás dózisát jelenti – írja az MTI.

Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy a koronavirusplazma.hu oldalon tájékoztatnak a lehetőségről és jelentkezni is lehet ott. Hozzátette: a terápiát már alkalmazzák egy betegen, akinek a kezelése ígéretes. Ott volt az eseményen Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója is, aki már meggyógyult a koronavírus-megbetegedéséből, és kedden adott vérplazmát.

Kiemelt kép: illusztráció