Válik Vitray Tamás és Kállay Bori. A tévés 32 év házasság után már el is költözött feleségétől.  

Az elmúlt évtizedekben Vitray Tamás és Kállay Bori csak ritkán beszéltek magánéletükről.  De olykor-olykor elárultak részleteket. Például arról, hogy csiszolódott össze a tévés és a színésznő lányával, Fonyó Barbarával, vagy arról, hogy Vitray két házasság után nem hitte: érett fejjel is kamaszos rajongással tud majd szerelembe esni.

Vitray Tamás és Kállay Bori 1985-ben ismerkedtek meg a Debreceni Virágkarneválon. A tévés akkor házasságban élt, a színésznő pedig már kétgyermekes elvált anyuka volt, akit szerződése Debrecenhez kötött.  Miután fellángolt köztük a szerelem, másfél évig titokban találkozgattak, aminek az lett a vége, hogy Vitray Tamás lebukott és felesége egy éjszaka közepén szó szerint kirakta az utcára.

Hosszú évekig viharos kapcsolatban éltek, kétszer is szakítottak.  Végül összeköltöztek és több mint harminc évig harmónikus házasságban éltek. 2014-ben még újra is házasodtak.

Most mégis válnak, Vitray Tamás 87 évesen azt nyilatkozta, hogy nem fél az egyedülléttől és már el is költözött Kállay Boritól – írja a Story magazin

Kiemelt kép: Vitray Tamás Kállay Bori