Élete legnehezebb időszakáról beszélt Németh Kristóf. Elhagyta felesége, anyagi problémái volt, emiatt önpusztító életet élt.

A színészt az anyagi és egészségügyi problémák, valamint a családi drámák sem kerülték el.

„A válásom után volt hét év az életemben, egy kemény időszak. Ott nagyon vissza kellett találni önmagamhoz meg az életigenléshez”- mondta Németh Kristóf, az ATV Spiriten.

A munkahelyei megszűnésével súlyos anyagi problémái adódtak, a legnehezebb pedig édesanyja betegsége volt, ami alaposan ráijesztett az egész családra.

„Jött anyukám stroke-ja, ami megroppantotta a családot. Apukám már akkor idősebb volt, nyolcvanéves, és akkor azt mondta, ha édesanyáddal történne valami, azt nem élném túl. Én meg ott álltam, miközben történik valami édesanyámmal. Eközben megtörtént a válásom, ami szintén derült égből villámcsapás volt.”

Németh Kristóf arról is beszélt ,hogy önpusztító életet élt, ebben az időszakban az alkoholt sem vetette meg.

 „Arra emlékszem, hogy legfőképpen inaktív voltam, önsajnálat volt, világfájdalom és végtelen inaktivitás. Nem éreztem magamat hasznosnak” – emlékezett vissza. 

Válása után nála maradt kisfia

Németh Kristóf 10 évvel ezelőtt vált el feleségétől. A színész akkoriban így nyilatkozott: „A feleségem mondta ki, hogy ennek vége. (…) Konkrétan emlékszem arra, hol álltam, milyen idő volt, amikor először azt mondta Niki, hogy nekünk el kéne válni. A szó szoros értelmében földbe gyökerezett a lábam. Sose fogom elfelejteni a szituációt. Amint eljutottam odáig, és felfogtam, hogy ez tényleg bekövetkezik, és ez nem pusztán egy föllángolás, hanem Niki döntést hozott, abban voltam biztos, hogy nem leszek hétvégi apuka” – mesélte.

Az akkor 3 éves Lóci Kristóffal maradt, a felesége Niki Londonba költözött új párjával. A színész közel 10 évig élt kettesben fiával, amikor beköszöntött az új szerelem az életébe.

Németh Kristóf két évvel ezelőtt ismerkedett meg jelenlegi feleségével. Fél évvel ezelőtt pedig megszületett közös kisfiúk, Levente.

Kiemelt kép: Németh Kristóf – Forrás: atv.hu