December 3-án született meg Krausz Hannaróza Mária, Tóth Gabi és Krausz Gábor első közös gyermeke.

Hihetetlenül boldog időszakot él át Tóth Gabi, hiszen megszületett első gyermeke, aki a  Hannaróza Mária nevet kapta. A második keresztnevét Gabi édesanyja után adták neki.

„A pillanatra vártunk, a semmi máshoz nem hasonlítható érzésre, hogy szülők lettünk! Tényleg káprázatos. A szülés előtti három hétben egyébként már a szoba sarkában várt az összecsomagolt bőröndöm, hogy ha indulni kel, minél gyorsabban bejussunk a kórházba. Aztán jött múlt hétfőn az a nagy hóesés. Az orvosom, akihez tíz éve járok, csodálatos ember, előre figyelmeztetett, ne lepődjünk meg, frontok idején gyakrabban sülnek a nők. December 3-án a mínuszokkal és a hóval a mi kislányunk is megérkezett. Most lettünk igazi család” – kezdte a szülés előtti időről mesélve Tóth Gabi a Story magazinnak.

Természetesen a nagy napon az egész család jelen volt és a műtő előtt izgultak. Ám mint kiderült nem volt semmi okuk rá. Korábbi műtétei miatt az énekesnőn császármetszést végeztek, de nagyon jól bírta, beszélgetett és zenét is hallgatott közben, mindeközben pedig szerelme is mindvégig mellette volt.

„Császárral szültünk, én ezelőtt egyetlen egyszer jártam műtőben. Pontosabban túlzás, hogy jártam, hiszen vittek, mert aludtam már. Most különleges élmény volt beöltöztetve állni és végignézni, ahogy a feleségem hasából kiemelik Hannarózát. Nagyon izgultam, mielőtt beléptem a műtőbe, de azzal szuggeráltam magam, hogy elvégre dolgom van: amiben csak tudok, segítenem kell a feleségemnek! Álltam a fejénél, ő semmit nem érzett, nem fájt semmije, műtét közben beszélgetett az orvossal, velem, majd betettem egy fülhallgatót a fülébe, és zenét hallgatott. Minden flottul és gyorsan ment. Maga a műtét nem tartott tovább 20 percnél” – árulta el Krausz Gábor.

Miután az édesanya mellkasán a picivel kipihenték a megpróbáltatásaikat, a gyerek orvos elvégezte az első vizsgálatokat és megállapította, hogy ennél egészségesebb Hannaróza nem is lehetne, ezután pedig a boldog apuka is magához ölelhette kislányát egy kis időre. A két szülő egyenesen zokogott a boldogságtól.

Az első babafotókat ide kattintva tudod megnézni.

Gabi és férje első látásra beleszerettek kislányukba. Krausz-Tóth család immár az új jövevénnyel együtt a karácsonyra.

Kiemelt kép: Tóth Gabi, Kruasz Gábor – Forrás: instagram