Egy éve nincs felelőse annak a tűzesetnek, amely a MOM Sportközpontnál álló fabódéban történt. Egy ártatlan kislány égett halálra.

A rozoga építményben a 8 éves Zselyke az édesanyja szerint talált egy gyufát, amelyet kíváncsiságból meggyújtott. A kunyhó pillanatok alatt lángba borult, a rémült kislány pedig sokkot kapott, így nem tudott menekülni. Vele lévő testvére, a 12 éves Dominik megmenekült a halál torkából, mert az utolsó pillanatban még ki tudott ugrani az ablakon, majd azonnal segítségért kiáltott.

Egy közeli étterem vendégei azonnal odarohantak, majd megérkeztek a tűzoltók is, azonban Zselyke életét már nem lehetett megmenteni.

A tragédia után az édesanyától azonnal elvették a másik két gyermekét. A tűzesetet túlélő 12 éves fiú a mai napig intézetben van. Korábban felmerült, akár ő is okozhatta a tüzet, hisz a család előző háza is teljesen leégett.

Az édesanya összeomlott

Domonics Anita élete a tragédia óta teljesen összeomlott. Egy háromgyermekes édesanyából, egy gyászoló, egyedül élő nő lett.

„Zselyke hamvait itt őrzöm a lakásban, így olyan, mintha egy kicsit még mindig velem lenne. A mai napig pokolian hiányzik, de nem adhatom át magam teljesen a fájdalomnak, mert a másik két gyerekemért kell harcolnom. Nem lennék képes beletörődni, hogy soha többé nem élhetünk közös otthonban, szeretetben, mint korábban.

Egy ideig Dominikot nem is látogathattam az intézetben, mostanra legalább ez megoldódott. Bele sem merek gondolni, hogy mit élhetett át a kisfiam, akit a húga halála után egyből elszakítottak az édesanyjától” – mondta Anita a Blikknek.

Az asszony egyébként még egy évvel a tragédia után sem kapott semmilyen értesítést a rendőrségtől arról, hogy pontosan mi történt Zselykével, és felelős-e valaki a haláláért.

„Úgy tudom, a vizsgálat a mai napig tart. Bár a lányomat már semmi nem adja vissza, de számomra fontos lenne, hogy megtudjam a teljes igazságot. Én biztos, hogy nem vagyok felelős a történtekért, hiszen a gyámhivataltól papírom van arról, hogy rövidebb időre magukra hagyhatom őket”  – mondta a nő. A rendőrség annyit közölt, hogy a nyomozás folyamatban van.

„Úgy tudom, a vizsgálat a mai napig tart. Bár a lányomat már semmi nem adja vissza, de számomra fontos lenne, hogy megtudjam a teljes igazságot. Én biztos, hogy nem vagyok felelős a történtekért, hiszen a gyámhivataltól papírom van arról, hogy rövidebb időre magukra hagyhatom őket”  – mondta a nő. A rendőrség annyit közölt, hogy a nyomozás folyamatban van.

Kiemelt kép: Domonics Anita, a gyászoló édesanya – Forrás: RTL klub