Mint ahogyan arról a LikeNews is beszámolt Majka is elkapta a koronavírust. A rapper állapota rosszabbodott, így két nappal ezelőtt bent kellett maradnia a kórházban.

Kisebb elváltozásokat találtak a tüdején

A zenész egy élő bejelentkezés során mondta el, hogy mellkas CT-t csináltak nála, azután derült ki, hogy kisebb elváltozások vannak a tüdején. Emiatt kellett bent maradni a kórházban, ahol szteroidot, antibiotikumot és oxigént is kapott. Mindezek ellenére a rapper nem érzi úgy, hogy tünetei súlyosbodtak volna, sőt tegnapi videójában arról beszélt, bízik benne, hogy ma hazamehet.

EZ IS ÉRDEKELHET: Kiújult Majka szívbetegsége a koronavírus miatt: a barátok is aggódnak a rapperért

A covid hatodik napja

A rapper a covid hatodik napján is jelentkezett, hogy számot adjon az aktuális állapotáról. Bejelentkezése során elmondta, hogy sajnos kétoldali tüdőgyulladása van, ennek ellenére az orvosok “megkegyelmeztek” neki, hazaengedték, így már az otthonában gyógyul, sőt így a nagyobbik fia születésnapján is jelen tudott lenni.

Két oldali tüdőgyulladása van a rappernek

A tüdőm az most már fáj. Sajnos az van, hogy először érzem, hogy a nagy levegővételeknél érzem, hogy a tüdő nem túl jó. Emiatt be is vagyok szarva egy picit, de beszéltem egy-két emberrel, van egy ismerősöm, ő is azt mondta, úgy ment be a kórházba, hogy nem volt se köhögése se semmi, csak magas láza volt, nem fájt semmije – és mondták neki, hogy kétoldali tüdőgyulladása van. És amikor benn volt utána hét napot és kapta a gyógyszereket, akkor utána, mikor kijött, gyakorlatilag akkor kezdett el fájni a tüdeje” – magyarázta a rapper, hangsúlyozva, nagyon fáradt, ezért ma nem marad sokáig, szeretne lefeküdni aludni. Azt mondja, jövő hét hétfőn csináltat egy tesztet. „Igazából nem is attól félek, hogy pozitív vagy negatív lesz, hanem attól félek, hogy akikkel beszéltem, azok mind azt mondják, hogy 3-4 hét akinek ilyen, mint nekem, kétoldali tüdőgyulladása van.”

A kommentelők kérdéseire válaszolt

Majka ezt követően főként a kommentelőknek válaszolt. Elmondta, hogy szerencsére az eredményei, amiket várt jók, viszont egy kommentelői kérdésre megerősítette: igen két oldali tüdőgyulladása van sajnos.

Minden nagyobb levegővétel fájdalmas

„Nagy levegőnél már érzem, hogy feszít ez a dolog itt végig. Néha beleszúr, de remélem, hogy nem lesz rosszabb” – fejtette ki később egy kérdésére a rapper, később hozzátéve: nehézlégzése nincs, a láza is elmúlt már a második napon. Hidegrázása van időnként.

A bejelentkezést itt tudod visszanézni:

Kiemelt kép: Majka