A LikeNews.hu hírportál is beszámolt róla, hogy Fekete Dávid a Facebook-oldalán jelentette be, hogy válnak a feleségével Reginával, ugyanis a párja megcsalta őt. Később azonban kiderült,hogy Dávid sem volt hűséges, valamint Regina azt is elmondta, hogy ő is csak a közösségi médiából értesült arról, hogy külön utakon folytatják.

“Ő más férfi oldalán keresi a boldogságot”

Fekete Dávid a bejegyzésében azt írja, hogy a feleségével azért folytatják külön utakon, mert ő már más férfi oldalán keresgéli a boldogságot. Nem nevezte meg a férfit, akire gondol, de elmondta neki, hogy egy három gyermekes családot tett tönkre. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Dávid is félrement

Fekete Dávid a Mokka vendégeként mesélt Orosz Barbarának és Istenes Lászlónak a válásáról, ahol kiderült, hogy valóban igaz, hogy ő is megcsalta a párját, ám ennek ellenére úgy gondolja, hogy Regina sok mindent nem mondott el a szüleinek.

Itt kezdődtek a problémák

Az énekes elmondása szerint a problémáik akkor kezdődtek, amikor tönkrement az autókereskedése, amivel több százmilliót bukott, így az anyósék tetőterében rendezkedtek be, ám egyre több problémával kellett szembenézniük.

Ekkor robbant a bomba

Dávid elmondása szerint múlt csütörtökön ismerte be a felesége, hogy félrelépett egy másik egy férfival. A pár között annyira feszült a helyzet, hogy szóba sem állnak, így arról sem egyeztek meg, hogy a közös gyerekeikkel mi lesz a válásuk után.

Regina a Facebookról tudta meg, hogy válnak

Blikk felkereste Dávid feleségét Reginát is, aki a lapnak elmondta, hogy bizony ő is csak a Facebookról értesült róla, hogy válnak. “Szerda este volt a nagy beszélgetésünk, akkor Dávid elmondta, mit gondol. Később pedig nem akkor kommunikáltam vele, amikor gondolta, ezért minden szó nélkül elment, nem vette fel a telefont, majd egyszer csak szembesültem azzal, amit kiírt… Ő hagyott el, és porig alázott ország-világ előtt ” – mondta a feleség megtörve.

Vissza kellett mennie dolgozni

Korábban Regina édesanyja is említette, hogy lányának az anyagi gondok miatt vissza kellett mennie dolgozni az egyéves ikrek mellett, ám ezt most Regina is megerősítette, valamint hozzátette, hogy nem tudja, hogyan csinálta volna ezt végig, ha a szülei nem lennének. KAPCSOLÓDÓ! “Ő hagyott el, és porig alázott ország-világ előtt” – megszólalt Fekete Dávid felesége

Féltékeny volt

Regina Dávid féltékenykedéséről is vallott. “Eltűnt az életünkből a meghittség, a romantika, miközben még azt sem engedte, hogy mással beszéljek, szinte a tulajdonának tekintett. És én még mindig szerettem, pedig már minden családtagom szinte könyörgött, hogy hagyjam ott, szálljak ki” – mondta a napilapnak a háromgyerekes anya.

Részéről is volt megcsalás

Regina bevallotta, hogy hibákat mindketten követtek el, az énekes és ő is, valamint igaz, amit Dávid leírt, ugyanis részéről is történt megcsalás, de arra rájött, hogy a férje nem tiszteli,hiszen az egész ország előtt kiteregette a magánéletük szennyesét.

Üzent a gyerekeinek

Dávid tegnap este a Facebookon üzent a gyerekeinek. „Édes kisfiaim és Leiluskám! Az hogy anya, majd még mit fog nyilatkozni vagy mondani rólam az legyen az ő dolga és az ő szíve joga!!!! Az hogy mások mit fognak írni, vagy mondani az életben, illetve hozzászólásban az meg legyen az ő dolguk és az ő érzésük. Egyet biztosan mindig tudjatok!!!!! Kisfiaim: Akármi is történt, történik apával, nem akartam senkit és semmit jobban nálatok ezen világon!!!! Apa, nem azért nem ért mindig haza időben, mint ahogy anya bosszúból, vagy tudom is én, miért nyilatkozta, mert annyira nem érdekelte volna, hiszen alig vártam, hogy lássalak Titeket. Hanem azért, mert apa súlyos problémákkal harcol. Amiről Ő is tehet” – írta az énekes a közösségi oldalán.

A teljes bejegyzést itt olvashatják el

Nem érik el a rokonok

Dávidot csütörtök óta hiába próbálják elérni a rokonok, mintha a föld nyelte volna el. Az énekes feleségével, Reginával sem kommunikált, valamint a gyerekek felől sem érdeklődött. „Úgy tudom, hogy csütörtök óta nem kommunikáltak. Dávid még csak nem is érdeklődik a gyerekei iránt, pedig eddig a nyilvánosság felé azt mutatta, hogy mennyire fontosak számára az ikrek és a Regina előző kapcsolatából született kislánya is. Még csak egy SMS-t sem küldött, hogy megtudja, mi van velük” – mondta a Blikknek egy közeli ismerőse a családnak.

Rengeteg támogatást kap Regina

A névtelen forrás a lapnak elárulta, hogy rengetegen támogatják Dávid feleségét, annak ellenére, hogy állítása szerint az énekes rengeteg embert elmart mellőle, de most a nehéz időszakban mégis támogatják. A családtagok ettől függetlenül természetesen nagyon csalódottak. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Fekete Dávid – Forrás: Fem3