Létezik néhány alkalmazható terápia a vírusfertőzés kezelésére – mondta Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban a koronavírus terjedésének megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.

Az elnök a malária ellen alkalmazott generikus gyógyszert, a Hidroxiklorokint említette, leszögezve, hogy az Egyesült Államok csaknem azonnal képes hozzáférhetővé tenni a szert. Hozzáfűzte, hogy amennyiben másutt biztonságos és hatékony kezelést fejlesztenek ki a koronavírus-fertőzés ellen, az erre vonatkozó információkat azonnal hasznosítják az Egyesült Államokban is – mint fogalmazott – az amerikaiak megóvása érdekében.

Az elnök megemlítette a kaliforniai Gilead gyógyszergyártó Remdesivir nevű készítményét, amely szakemberek szerint eredményesnek látszik a koronavírus kezelésében. Közölte, hogy felkérte az amerikai Élelmiszer-, és Gyógyszerfelügyeletet a lehetséges terápiák kidolgozásának felgyorsítására.

A sajtókonferencián jelen volt Stephen Hahn, az FDA vezetője, aki egyébként onkológus és korábban a houstoni rákközpont orvosigazgatója volt, s kijelentette, hogy az FDA vizsgálja már forgalomban lévő gyógyszerek alkalmasságát esetleges más betegségek kezelésére.

Kifejtette, hogy klinikai vizsgálatok lesznek a maláriaellenes gyógyszereken is annak megállapítására, hogy vajon alkalmazhatók-e az új típusú koronavírus ellen is. Hangsúlyozta, hogy csakis biztonságos készítmények kerülhetnek forgalomba.

Hahn hangsúlyozta azt is, hogy legalább 12 hónapra lesz szükség, míg a jelenleg klinikai bevizsgálás alatt lévő vakcina forgalomba kerülhet.

Mike Pence amerikai alelnök közölte: a kórházakban már működő lélegeztetőgépek és lélegeztető készülékek közül több tízezret tudnak átirányítani csakis koronavírusos megbetegedések kezelésére.

Deborah Birx, a kormányzati munkacsoport tagja kifejtette, hogy az elkövetkező napokban a vírusfertőzések ugrásszerű emelkedésére lehet számítani. Ennek magyarázata szerinte az, hogy egyre több vírustesztet végeznek. Mindazonáltal a járvány még nem érte el csúcspontját az Egyesült Államokban – tette hozzá.

Újságírói kérdésekre válaszolva Donald Trump megismételte, hogy a kormányzat segíteni fog az új típusú koronavírus járványa miatt bajba került légitársaságoknak, hajózási vállalatoknak és valószínűleg a szállodaiparnak is.

Elmondta azt is, hogy megvitatta a tokiói olimpia esetleges elhalasztásának kérdését a G7-es országcsoport vezetőivel, de döntés egyelőre nem született. Az amerikai elnök jelezte: megfelelő időben fellép az olajpiacon, s részt vesz az olajpiac nemzetközi vitáiban. Megjegyezte, hogy az alacsony olajárakat az amerikai fogyasztók örömmel fogadják.

Közben a sajtókonferencia ideje alatt jelentette be Dan Brouillette energetikai miniszter, hogy 60-90 napon belül újabb nagyarányú nyersolajvásárlásra kerül sor annak érdekében, hogy feltöltsék a stratégiai olajtartalékot.

A külügyminisztérium csütörtökön délután közleményben figyelmeztette az amerikaiakat arra, hogy a járvány miatt semmilyen körülmények között ne utazzanak külföldre, és ha tehetik, a lehető leggyorsabban térjenek vissza az Egyesült Államokba.

MTI, Kiemelt kép: Donald Trump – Forrás: Facebook/The White House