Megdöbbentő dologról számolt be a LifeTV Bréking! című műsorában Németh Kristóf. A színész elárulta, hogy a mai napig beszélget elhunyt édesapjával. A sztár sosem titkolta, hogy hisz Istenben, aki szerinte már nagyon sok nehéz időszakban nyújtott segítséget számára.

Egy belső hang

Kristóf a műsorban elárulta, hogy Isten általában egy belső hangként szól hozzá, ami sokszor a jobb döntések felé irányította, de olyan is volt, hogy egy rossz döntéskor veszekedett vele. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Édesapjával is beszélget

„Édesapámmal a halála óta beszélek meg helyzeteket. Az volt az egyik végakarata, hogy szórjuk szét a hamvait, hogy mindig ott lehessen velünk. Bármelyik pillanatban, bármilyen élethelyzetben úgy érzem, tudok vele beszélgetni. Mindig olyan bölcs tanácsokat adott. Ez a mai napig nagy segítség tud lenni” – mondta a műsorban a színész.

A jelenetet, ahol édesapjáról beszél itt nézhetik vissza

Édesanyja is beteg

Néhány hónapja Kristóf a Blikknek arról nyilatkozott, hogy mennyire nehéz volt , amikor telefonon keresztül kellett végig hallgatnia, ahogy édesanyja sztrókot kap. Ez már 15 éve történt, de az emlékek még mindig elevenen élnek a színészben. EZ IS ÉRDEKELHET! Rúzsa Magdi is megkapta a koronavírus elleni vakcinát, közben új albuma is megjelent

Azóta nehéz kommunikálniuk

Kristóf a LifeTV Ébredj velünk! című műsorában néhány napja elmondta, hogy azóta sem tudnak teljes értékű beszélgetést folytatni az édesanyjával. „Vannak napok, mikor tudunk beszélgetni, és van, hogy egyáltalán nem!” – mesélte a műsorban a Fórum Színház igazgatója.

Nemrégiben átesett a koronavíruson

Németh Kristóf néhány hete azután fertőződött meg a koronavírussal, hogy előtte megkapta a kínai vakcina első adagját. A színésznek a fáradtságon kívül nem volt különösebb tünete, húsvétkor pedig már negatív-tesztet produkált. OLVASD EL EZT IS! Détár Enikőt is beoltották a koronavírus ellen: ezt a vakcinát kapta meg

Szerinte az oltás miatt úszta meg könnyedén

Kristóf néhány hete a Blikknek elmondta, hogy szerinte azért esett át ilyen könnyedén a betegséget, mert már egy oltást megkapott, valamint így a családját sem fertőzte meg. „Nem tudom, hol kaphattam el a vírust, hisz minden szabályt betartunk, vigyázunk, és édesanyámmal is csak maszkban, a szabad levegőn találkoztunk” – nyilatkozta a lapnak a művész.

Otthon karanténozott

Kristóf, amíg fertőzött volt az otthonában, nagy fia szobájában karanténozott, aki addig az édesanyjához költözött, így a színész az ő szobájában tudott berendezkedni. „Nehéz volt, mert nem tudtam részt venni a családom életében, és minden elismerésem a feleségemé, hisz Zita a 16 hónapos Levi mellett engem is el kellett, hogy lásson. Szerencsére ők megúszták, én pedig jobb híján a családi képeket nézegettem magányosan a szobában” – mondta Kristóf. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Németh Kristóf – Forrás: LifeTV