Détár Enikő is megkapta a koronavírus elleni védőoltást! A csinos tévés és színésznő maga mesélte el, hogy melyik vakcinából kapta meg az első adagot, valamint azt is, hogy tapasztalt-e bármilyen furcsa mellékhatást.

Az első oltáson van túl

Détár Enikő egyelőre a koronavírus elleni védőoltás első adagját kapta meg, a második dózisra még néhány hétig várnia kell. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem félt a betegségtől

A színésznő elárulta, hogy habár ő az elmúlt egy évben sem rettegett a betegségtől, de most már még nagyobb biztonságban érezheti magát, hogy ő is sorra jutott az oltási sorrendben. OLVASD EL EZT IS! Majka és párja is megkapták a koronavírus elleni oltást: így érzik most magukat

Ezzel a vakcinával oltották be

Enikő a Ripostnak elárulta, hogy a Szputnyik-V, tehát az orosz vakcinával oltották be. Hozzátette, hogy semmilyen furcsa mellékhatást nem tapasztalt, így várja, hogy a második dózist is megkapja.

Őt elkerülte a betegség

„Bevallom, a járvány kezdetekor egyáltalán nem féltem ettől a betegségtől, és bár a családomban is volt koronavírusos beteg, engem valahogy elkerült, vagy nem tudok róla, hogy elkaptam volna” – mesélte a lapnak Enikő. EZ IS ÉRDEKELHET! A koronavírus elleni oltásra vár Tóth Gabi – betegsége miatt mindenképpen szeretné megkapni

Mégis muszáj oltakozni

Habár Enikőt szerencsére a koronavírus eddig elkerülte, valamint amúgy sem fél, mégis úgy gondolja, hogy muszáj az oltást elfogadni annak érdekében, hogy az életünk visszatérhessen a régi kerékvágásba.

Lékai-Kiss Ramónát is beoltották

A LikeNews.hu is beszámolt róla, hogy Lékai-Kiss Ramóna is megkapta a koronavírus elleni védőoltást. A TV2 műsorvezetője az Instagram-oldalán számolt be róla, hogy a veszprémi kórházban kapott oltást, az azonban nem derült ki, hogy melyik vakcinával oltották be. KAPCSOLÓDÓ! Lékai-Kiss Ramóna is megkapta a koronavírus elleni oltást – fotó

Férje korábban elkapta a koronavírust

Rami kézilabdázó férje Lékai Máté tavaly októberben átesett a koronavíruson, így a tévés és kisfia egy időre visszaköltözött a szüleihez. A LikeNews,hu is megírta tavaly, hogy a Telekom Veszprém csapatában több koronavírus-fertőzött kézilabdást is találtak, valamint a stábtagok közül is többen elkapták a betegséget.

Később ő is átesett rajta

Ramóna a LifeTV Ébredj velünk! című műsorában árulta el februárban, hogy a tudtán kívül ő is átesett a koronavíruson. Habár a tévés munkái előtt rendszeresen szűrték, ám végül egy antitest vizsgálaton derült ki januárban, hogy ő is megfertőződött valamikor a betegséggel, de ő semmit sem érzett.

Itt láthatjuk legközelebb

Közben kiderült, hogy hamarosan Till Attila oldalán láthatjuk tündökölni Ramit. A két tévés ugyanis együtt fogja közvetíteni a 2021-es Oscar gálát, amiről maga Tilla számolt be az Instagram-oldalán. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Détár Enikő – Forrás: ÚTV