Megdöbbentő történetet elevenített fel Korda György. A zenész és felesége, Balázs Klárika húsz évvel ezelőtt szenvedtek autóbalesetet, ám csupán a csodánk köszönhető, hogy ép bőrrel megúszták.

Fellépés után tartottak haza

A pár éppen hazafelé tartott egy fellépésről Budapestre a hajnali órákban, amikor a zenész egy előttük haladó kocsit szeretett volna megelőzni. Azonban az előzéskor Kordáék arra lettek figyelmesek, hogy a kétszer egysávos út egy éles kanyart vett, valamint szemből is jött autó. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Füstölt minden

“Az utolsó emlékem, hogy elrántom a kormányt, hogy ne frontálisan ütközzünk. Aztán már csak arra emlékszem, hogy egy napraforgótáblán áll a kocsi, és füstöl minden” – számolt be a brutális élményről Korda György a Borsnak.

Szerencséjük volt

Korda Györgynek és Balázs Klárinak szerencséje volt, mert a szántóföldre hajtottak az autójukkal, fák nem voltak az út mentén, így szerencsésen megúszták a balesetet. Továbbá egy mentő is szembe jött a párral, így azonnal a segítségükre siettek. “A mai napig nem tudjuk, hogy úszhattuk meg ép bőrrel” – tette hozzá az énekes.

Óvatosabbak

A zenész az eset óta sokkal óvatosabb, sőt ha fellépésre mennek ő már nem is ül volán mögé, inkább valamelyik technikus, vagy a felesége veszi át a sofőr szerepet. “Klári 42 éve vezet, sosem volt balesete. Én már csak nagyon különleges alkalmakkor ülök a volánhoz. Nem érzem már olyan biztonságosnak az autózást, pláne fellépések után, amikor fáradt vagyok. Inkább nem kísértem a sorsot” – mondta Korda György a lapnak.

Balázs Klárit is beoltották

Korda György után nem sokkal a felesége, Balázs Klári is megkapta a koronavírus elleni vakcinát. Az énekesnő először nagyon izgult, aztán amikor túl volt mindenen elárulta: egy szúnyogcsípés is kellemetlenebb ennél.

Elkísérte a férje

Balázs Klárit az oltásra egyébként elkísérte férje, Korda György is, aki boldogan újságolta, hogy végre megpuszilgathatja a feleségét, írta meg a Bors. “Amíg csak nekem volt oltásom, nem nagyon puszilgathattam a feleségem, ennek mától hivatalosan is vége.” KAPCSOLÓDÓ! Korda György után most Balázs Klári is megkapta a koronavírus elleni vakcinát, ezt mondta az oltás beadása után

Gyuri bácsi is megkapta

Mint ahogyan azt a LikeNews.hu is megírta nemrégiben Korda György is megkapta a koronavírus elleni vakcinát! A zenész lassan egy éve élt önkéntes karanténban és végre eljött számára a várva várt pillanat, amikor a háziorvosa felhívta, hogy sorra került.

Türelmes volt

Mint megírtuk az énekes türelemmel kivárta a sorát, amúgy sem szeretett volna protekcióval előrébb jutni és elvenni mások elől a helyet, ám mivel neki is van krónikus betegsége, valamint a korából kifolyólag most már rá is sor került. 

Nagyon izgatott lett

“A háziorvos telefonált, amikor meghallottam a hangját és azt, hogy mehetek az első oltásért, olyan izgatott lettem, hogy az egekbe szaladt a vérnyomásom! Ideges lettem, nem tudtam, mi vár rám, hogy valóban ezt akarom-e egyáltalán… Aztán a rendelőben teljesen megnyugodtam. Ott minden szakszerűen ment, és olyan flottul, hogy mire kettőt pislogtam, kész is voltam” – mondta az énekes a Borsnak korábban.

Az alkalmazottakon is segítettek

Különleges módon segített az alkalmazottain Korda György és Balázs Klári. A házaspárt is megviseli a koronavírus okozta gazdasági helyzet, de a legfőbb céljuk, hogy a szállodájuk folyamatosan üzemeljen, és segítsenek másokon is. KAPCSOLÓDÓ! Hihetetlen segítség: Így próbálják menteni alkalmazottaikat Kordáék

Meg akarják menteni az alkalmazottakat

Mindenáron menteni szeretné az alkalmazottait Korda György és Balázs Klári. A házaspár hálás munkaadó hírében áll. Kordáék ugyanis elképesztően alacsony áron havi bérletbe bocsátják a szobáikat a Hotel Villa Kordában. A céljuk, hogy állást biztosíthassanak az alkalmazottaiknak, és másokon is segítsenek. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Korda György – Forrás: Fem3