Mint ahogyan azt pár nappal ezelőtt a LikeNews is megírta az ismert gyerekorvos, Dr. Novák Hunor mindent elkövetett, hogy jelentkezzen a koronavírus elleni oltásra, ám falakba ütközött e téren. Mostanra azonban úgy tűnik megoldódott a problémája, a doktor ugyanis végre megkapta a vakcinát: az ezzel kapcsolatos tapasztalatait is megosztotta a közösségi oldalán.

Korábban élesben tesztelte hogyan működik az orvosok koronavírus oltása

“Élesben teszteltem, hogyan működik az orvosok koronavírus oltása (protekció, ismerősi segítségkérés nélkül, “átlagos” orvosként) Nagy budapesti oltócentrumokat hívtam most végig, mondom kronológiai sorrendben, mi történt ma, amikor próbáltam időpontot kérni telefonon. Ugyanis központilag azt a tájékoztatást adták, nem csak kórházi dolgozókat, hanem bárhol máshol dolgozó orvosokat is oltanak, és több ismerősöm volt olyan szerencsés, hogy megkaphatta már az oltást.” – írta egy korábbi bejegyzésében Dr. Novák.

Több helyet is végig hívott

1. hely: sokadszorra sem veszik fel. 2. hely: tartósan ki van kapcsolva. 3. hely: sokáig foglalt, majd felveszik: csak saját dolgozóikat oltják, máshol dolgozókat még nem. (De akkor miért van meghirdetve oltópontként? Rejtély…) 4. hely: sokadszorra felveszik, mondom, hogy oltásra szeretnék időpontot foglalni.

Online lehet foglalni, de nem működik a weboldal

Azt mondta kedvesen az úr, hogy ezt online lehet: lediktálta a honlap címét, majd a végén úgy mellékesen közölte: az oldal nem működik, de nézegessem gyakran, mert egyszer működni fog! 5. hely a kedvencem: honlapjukon az olvasható: Az online időpontfoglalás január 4-étől él, addig telefonon hívhatók, ma ötödike van, amikor ezt a szöveget olvasom, online foglalás nincs, írja bejegyzésében a doktor.

Volt, ahol fel sem vették a telefont

Hívom a telefont: az pedig nem is működik. A többi budapesti helyen pedig fel sem vették a telefont, de ezeket már nem részleteztem külön. Fél óráig próbálkoztam ma folyamatosan, sajnos több időm nincs, mert mennem kell dolgozni. Több helyen meg van adva emailcím, bár vannak kétségeim, hogy ha most írok nekik, mikor kapok rá választ – ha kapok egyáltalán – mesélte el korábban, ám most egy új bejegyzéséből kiderül: megkapta a vakcinát.

Videóban mesélte el a tapasztalatait közvetlenül a vakcina beadása után

A COVID-oltás után

„Mai napon megkaptam én is az oltást a Szent Imre kórházban. Ami nagyon meglepett: bár nem érzéstelenítettem magam az oltás előtt, de az oltásból tényleg semmit, de semmit nem éreztem, pedig végignéztem közelről. Nagyon vékony a tű és kicsi a beadott mennyiség ennél a modern oltásnál, így gyakorlatilag észre sem lehet venni az oltást. Fantasztikus lenne, ha minél több gyermekkori oltás ebbe az irányba mehetne el, mert egészen más lenne így oltani. Semmilyen mellékhatást nem tapasztaltam. Az oltás biztonságos és hatékony, és nem avatkozik be a genetikai állományunkba, sajnos nagyon sok butaságot terjesztenek interneten az antivaxerek. Beadás előtt feltettem a kérdést a hölgynek, hogyan tervez beoltani, mert nem szeretném összecsípett karba (zsírszövetbe) kapni az izomba adandó oltást.” – írta legújabb posztjában a doktor.

Hálás, amiért mégis ilyen hamar sikerül megkapnia a vakcinát

„Mire nagyon kedvesen közölte: ő korábban is jól adta, de olvasta az erről szóló híreket, és ha rosszul csinálta volna, már változtatott volna! És azt hiszem, ez az a kulcsmondat, ami példaként szolgálhat minden egészségügyi dolgozó előtt. Hiszen sosem hibázni szégyen, hanem az a szégyen, ha nem igyekszünk fejlődni, változtatni! Több tízezer kutató, tudós és orvos munkájának gyümölcse ez a vakcina, amiért óriási tisztelet és köszönet jár. Hálás vagyok, amiért ezt a történelmi vakcinát ilyen hamar megkaphattam. Köszönet azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik vasárnap nem a családjukkal pihentek, hanem dolgoztak, oltottak megállás nélkül. Nem volt rossz élményem: mindenki kedves és segítőkész volt, bár a munkatempó láthatóan megfeszített volt – én egy kis édességgel próbáltam jobbá tenni ezt a vasárnapot számukra.Egyébként teljesen véletlenül dr. Noszek Lászlóhoz kerültem, akit jól ismerek: egykori tanítóm – mesterem ő, anno nála TDK-ztam és folytattam kutatómunkát a gégészeti klinikán. Kiváló orvos, nagy szerepe volt abban, hogy megszerettem a fül-orr-gégészetet! Köszönet neki is és kitartást az oltóközpontokon dolgozóknak!” – áll a posztban, ami itt olvasható teljes terjedelmében:

Persze a kommentelők között volt, aki azonnal kikezdte

„Olyan emberek őrjöngenek oldalamon (hogy a COVID-vakcinával módosították a genetikai állományomat és örökre megnyomorítottak), akiknek a végzettsége ingatlanos, lakatos, kozmetikus, műkörömépítő, focista, szóval csupa vakcinológiai szaktekintélyről beszélünk. (És ezt ne értsék félre, nem nézünk le senkit, csak arra kívánok rávilágítani, hogy semmilyen egészségügyi végzettséggel nem rendelkező emberek osztják magabiztosan az észt – pontosabban tévhiteket…)Van, akire nem sok ragadt genetikából… Jobb lett volna, ha biológia órán inkább a DNS kettős spirálját (pontosabban double helixét) rajzolgatták volna Akasztófa helyett!” – osztja meg gondolatait Dr. Novák.

Nagyon durva kommenteket kapott

„B*zd meg anyádat az oltásoddal” – és egyéb ehhez hasonló kommentek árasztották el az orvos oldalát azt követően, hogy beadatta magának a vakcinát. Sőt volt olyan, aki szerint lefizették és mocsok szarházinak nevezték emiatt.

Így reagált

„Amikor az érvek és a tudás véget érnek, ott kezdődik a primitívség és erőszak!Előző posztomban egy videóban meséltem el tapasztalataimat, mert ma délelőtt megkaptam a COVID elleni védőoltásomat. Néhány kedves kommentet kimásoltam, amit kaptam. Azért az biztosan kijelenthető, hogy rájuk sem a védőoltás, hanem inkább a helyesírási szótár jelent életveszélyt, attól sokkot kapnának…Neves, szakmailag kiváló szakemberek, hozzáértő kutatók sorban oltják be magukat. Azonban a semmilyen egészségügyi képzettséggel nem rendelkezők és gődény-követők a leghangosabbak, azok, akik azt sem tudják, mi az a DNS vagy RNS, pontosabban azt hiszik, az egy rapper művészneve. Nos, ők terjesztik legaktívabban az összeesküvés elméleteket, rémhíreket, mindenkinél okosabbnak hiszik magukat, ha pedig látják, hogy valaki beoltja magát, jön a buta, örök sláger: „mennyit fizettek érte?” és a „Megvették kilóra!”. Sajnos vannak olyan emberek, akik annyira egyszerűen gondolkodnak és azt hiszik így működik a világ, hogy engem Orbán Viktor felhív vagy Bill Gates fizet majd, ha beoltom magam. Én csak annyit kérnék tőlük: kérem írjanak Orbán Viktornak és Bill Gatesnek, és figyelmeztessék őket, még soha nem utaltak nekem, pedig már itt az ideje!”

Itt a teljes poszt

Néhány héttel ezelőtt Dr. Novák Hunor döbbenetes adatokat tett közzé a koronavírussal kapcsolatosan

Az orvos gondolatait itt a LikeNews hírportálon is megosztottuk, mint írtuk eddig még sehol nem hallott döbbenetes információkkal szolgált dr. Novák Hunor a koronavírus járvánnyal kapcsolatosan. A honlapján közzétett interjúból ugyanis kiderül, hogy jelen pillanatban sokkal rosszabb a lélegeztetett koronavírusos betegek túlélése, mint amiről a médiában hírt adnak. A teljes bejegyzést a téma kapcsán itt találod.

Kiemelt kép: Dr. Novák Hunor – videó részlet