Mint ahogyan arról a LikeNews is beszámolt elkezdték beoltani Magyarországon koronavírus ellen az egészségügyi dolgozókat. Mint ismert eddig összesen 80 ezer adag vakcina érkezett Magyarországra, amelyekkel már 21 kórházi oltóponton zajlik az egészségügyi dolgozók oltása. A járvány lassítása és a kórházak teljesítőképessége érdekében továbbra is érvényben vannak az eddigi védelmi intézkedések.

Új szakasz a védekezésben

Mint megírtuk a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra, eddig összesen 80 ezer adag Pfizer-vakcina, amely 40 ezer egészségügyi dolgozó oltását teszi lehetővé. A szerdán érkezett vakcinákat 21 kórházi oltópontra szállították ki: több budapesti kórház mellett Győrbe, Kecskemétre, Szolnokra, Tatabányára, Kaposvárra, Pécsre, Miskolcra, Szegedre, Székesfehérvárra, Debrecenbe, Balassagyarmatra, Szombathelyre, Veszprémbe, Nyíregyházára, Egerre és Békéscsabára. A következő hetekben újabb szállítmányok érkeznek, és annak ütemében folytatódhat az oltás.

Újabb vakcinák várhatók

A koronavírus tájékoztató oldal híradása szerint az év első felében várhatóan újabb vakcinák kaphatják meg a gyógyszerészeti hatóságok engedélyét, és akkor Magyarországra további vakcinák is érkezhetnek, amelyekkel megkezdődhet a lakosság tömeges oltása. A védőoltás ingyenes és önkéntes lesz, így mindenképpen érdemes rá regisztrálni. A védőoltásra eddig közel 600 ezren regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon és postai úton.

Kapcsolódó:

Covid oltási naplót vezet egy már beoltott egészségügyi dolgozó

A LikeNews nemrégiben futott bele egy bejegyzésbe a közösség oldalon, melynek tanúsága szerint egy más beoltott egészségügyi dolgozó ír naplót a vakcina beadását követő tapasztalatairól. A poszt szerint az első napon van túl, ugyanis a doktor azt írja: „Ma kaptam meg a koronavírus elleni oltásomat és ennek örömére naplót indítok, hogy mi történik velem nagyban és molekuláris szinten a következő 30 napban. Igyekszem közérthetően és helyenként illusztrálva bemutatni az eseményeket. Előre bocsátom, hogy a közérthetőség fontosabb szempont lesz, mint a tűpontos immunológia leírat, ezzel lehet nem egyetérteni, a kritikát szívesen fogadom. (Hogy miért vetemedek ilyenre, azt az írás alján lehet megtalálni). Könnyű lesz az oltás utáni napokat számolnom, mert 2021. január 1-e van.” – áll a poszt első felében.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Róla van szó

Az orvos röviden be is mutatkozik a posztban: „A nevem Lőrincz M. Ákos. A Semmelweis Egyetemen szereztem PhD fokozatot immunológia témában. Jelenleg belgyógyászként a Szent György Kórház kardiológia osztályán dolgozom, de most a COVID járvány miatt az intenzív osztályon igyekszem segíteni a koronavírus fertőzöttek ellátását. Félállásban továbbra is a SE Élettani Intézetének adjunktusa vagyok, kutatási területem az immunrendszer és kórokozók interakciója és az extracelluláris vezikulák. A koronavírus működését 2020 tavasza folyamán mesés formában mutattam be a Facebookon a „Koronás mesék” oldalon.” – írja.

Néhány héttel ez előtt a vakcinák közti különbségekről posztolt

Így készült az oltás beadására

„Igazából, már tegnap elkezdtem a felkészülést arra, hogy ma megfelelő állapotban legyek az oltáshoz: fontos a mértéktartó táplálkozás, illetve az alkohol vagy egyéb tudat/állapot módosító szerek kerülése. Ma az orvosi vizsgálat és az oltás előtt tisztálkodtam – ezzel segítve az orvos és asszisztens kollégák munkáját és csökkentve az oltási mellékhatások esélyét. Elolvastam a betegtájékoztatót (https://www.ema.europa.eu/…/comirnaty-epar-medicine…), kitöltöttem az előzetes oltási kérdőívet. Az oltási időpontra pontosan érkeztem – ezáltal elkerültem a csúszást és azt, hogy felesleges várakozással a szükségesnél nagyobb tömeget képezzünk az oltóközpontnál.”

A vakcina beadását követő percek

„Rövid orvosi vizsgálat és beszélgetést követően az izomszövetbe injekció formájú oltást kaptam. Mivel az oltás térfogata kicsi, az átlagos oltásoknál kisebb fájdalmat éreztem – kis feszülést okozott az oltás. 30 perces orvosi megfigyelést követően oltási igazolást kaptam. Ezt követően a tömeg csökkentése érdekében otthonomba távoztam. Ez úton is köszönöm minden kollégának egészségügyi, államigazgatási, illetve a kutatási és gyártási folyamatban résztvevőnek, hogy megkaphattam az oltást. Az elmúlt 1 évben valószínűleg rendkívüli erőfeszítéseket tettek az január 1-ei oltásom érdekében, túlórákkal, ünnepek feláldozásával, saját egészségüket és szabadidejüket nem kímélve. Köszönöm! A következő 5 órában enyhe sajgás emlékeztetett az oltásra, egyéb tünetem nem volt – a mellékhatások szépen listázva a betegtájékoztatóban. Délután némi fáradtság tört rám, ami kapcsán rögtön „ugye-ugye” érzésem támadt, de a Feleségem szerint ennek semmi köze az oltáshoz, inkább az ügyeletekhez és az éjszakai cikkírásokhoz… Azért én az oltásra adott választ tartom valószínűbbnek.”

A teljes poszt itt érhető el:

A telje poszt a Facebookon elérhető, ami néhány óra leforgása alatt hatalmas népszerűségre tette szert, sokan kíváncsiak a vakcina beadását követő pillanatokra.

Kiemelt kép: Illusztráció, MTI/Komka Péter