Tina büszke az életmódváltással elért eredményére, most megmutatta mekkora utat járt be 2007-től, amikor még 140 kg körül mozgott a súlya. A változást Tina egy új frizurával tetézte, amelyhez férjének is volt néhány szava.

Elképesztő átalakulás

Elképesztő átalakuláson megy keresztül Tina, aki az utóbbi időben 25 kg-ot adott le, így csinosabb, mint valaha. A családanyát azonban mégis van, aki támadja, mert úgy véli, fogyása hátterében orvosi beavatkozás áll. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

140 kg volt

„Elmesélem a fogyásom történetét, amely valahol 2007-ben vette kezdetét. Akkor közel 140 kg voltam, ekkor került sor a gyomorgyűrű behelyezésére, amivel 70 kg-ra sikerült lefogynom. A gyomorgyűrű azonban begyulladt, így 2013-ban eltávolították. A kilók szépen elkezdtek visszakúszni egészen 115 kg-ig, amikor is 2016-ban egy bypass műtétet hajtottak rajtam végre. Bár valamennyit leadtam annak köszönhetően, de nekem az sem vált be. A saját akaraterőmből való elhatározás az életmódváltásra, a tettek, az odafigyelés az étrendre, a sport: csakis ezeknek köszönhetem, hogy most 25 kg-ot sikerült leadnom” – mondta Tina, aki nemcsak teljes ruhatárát cserélte le az utóbbi időben – sokkal kisebb méretű ruhákra – hanem új frizurát is vágatott.

Így nézett ki néhány évvel ezelőtt

Teljes megújulás

„Olyan sok minden változik most körülöttem, hogy úgy éreztem, itt az ideje a teljes megújulásnak. 15 éves korom óta növesztettem a hajamat, már majdnem a derekamig ért. Mostanra azonban elhatároztam, hogy megválok ettől is. Így megkértem a fodrászt, hogy kösse copfba és vágja le az egészet. Kicsit még szokatlan ez a hossz, de nagyon tetszik” – mondta Tina, akinek férje alig tudott szóhoz jutni, amikor meglátta a végeredményt.

Így néz ki most Tina

Emilionak nagyon tetszik Tina átalakulása

„Lehet, hogy ha ott lettem volna Tinával megakadályozom, hogy levágassa a haját. Most viszont, hogy látom az eredményt, csak ámulok. Olyan csodálatos, mint maga Kleopátra. Legszívesebben tejben füröszteném őt is, gyönyörűen fest, Tina teljesen kivirult” – áradozott a SlágerTV-n látható Drága családomban Emilio. 

Pár napja esküvői ruhát próbált

Mint azt a LikeNews is megírta esküvői ruhapróbán járt Tina és Emilio. „Amikor az egyik jóbarátunk ruhaszalonjában jártunk és felpróbáltam egy mellényt a hozzá tartozó öltönnyel, nagyon kicsinek láttam. Rákérdeztem, hogy mekkora méret, nagyon meglepődtem, hogy 52-54-es. Korábban 68-as volt a méretem! Persze nemcsak én, Tina is sokat fogyott. Eddig is imádtam őt, de ahogy most fest, minden percben szerelembe esek, ha csak ránézek.” – mondta Emilio.

Újra feleségül venné Tinát

“Bármikor újra elvenném, szeretném, ha a jövőben valamikor még megújítanánk a házassági fogadalmunk” – áradozott Emilio, akinek felesége ellenkezett, azonban mikor belebújt az esküvői ruhába máshogy állt a kérdéshez.

Ezt a ruhát próbálta fel Tina

Emilio is nagyon sokat fogyott

„Ha találkozunk valakivel és megjegyzi mennyit fogytunk, Emilio azonnal mesél a fogyásáról, honnan, mennyi ment le. Nem győz betelni az elismerő szavakkal. Tény, hogy megdolgozott érte, de az is, hogy az eredménytől a föld felett jár 15 centivel” – mondta korábban Tina, akinek férje eddig 7 ruhaméretet fogyott. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép és belső képek: Emilio és Jelinek Tina, Spotlight Media