Demcsák Zsuzsa a közösségi oldalán osztott meg magáról két fotót, amik között pontosan 20 év telt el. A két képet elnézve pedig felmerül a kérdés: a műsorvezetőn tényleg nem fog az idő vasfoga?

Semmi nem változott

Demcsák Zsuzsa egy 20 évvel ezelőtt és egy mostani képet tett egymás mellé ezt osztotta meg követőivel. A képek egészen elképesztőek, ugyanis Zsuzsa szinte semmit nem változott ez alatt a két évtized alatt, valójában csak a haja lett hosszabb. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

20 év telt el a két kép között

„A két kép között több mint 20 év telt el. @schumycsaba fotózta mind a kettőt” – írta a bejegyzéshez.

Mutatjuk a képeket:

Agyon dicsérték a kommentelők

Persze a kommentelőknek is feltűnt, hogy Zsuzsa szinte semmit sem változott, volt aki azt írta: „Van akin nem fog az idő” míg egy másik hozzászóló így fogalmazott: „A különbség,hogy az egyiken erre a másikon arra fésülted a hajad.” A kommentelők valójában nem győzték dicsérni a máig nagyon csinos műsorvezetőt, akinek a fotója eddig több, mint kétezer lájkot zsebelt be.

Nemrég pocakos fotót posztolt

Zsuzsa a napokban egyébként nagy múltidézésben lehet, ugyanis néhány nappal ezelőtt ez 16 évvel ezelőtt fotót osztott meg, amin éppen várandós. A posztból kiderült, hogy gyermeke éppen azon a napon töltötte a 16-ot, a fotó pedig a szülés előtti pillanatokat örökítette meg.

Amikor minden megváltozott

“A nap, amikor minden megváltozott… 16 évvel ezelőtt, ezen a napon készült ez a fotó. Épp a nőgyógyászommal beszélek telefonon, a fájások már 5 percenként jönnek, utasít, hogy induljunk a kórházba.” – kezdte bejegyzését a műsorvezető.

Soha nem tapasztalt boldogság

“Pár órával később a karomban tartottam a fiam. Soha nem tapasztalt boldogságot éltem át! Ma reggel pipiskedve, könnyes szemmel öleltem át a nyakát a 16 éves nagy fiamnak.”

Elsöprő szeretet

“Ugyanaz a földöntúli boldogság és mindent elsöprő szeretet, amit érzek iránta. Köszönöm, hogy vagy drága FIAM! Boldog születésnapot!” – írta a pár nappal ezelőtti posztban Demcsák Zsuzsa.

Teljesen megváltozott az élete

A műsorvezető élete egyébként az utóbbi két évben teljesen megváltozott. Mint ismert titokban ment férjhez indiai kedveséhez, Krishanhoz, akit még az Ázsia Expressz forgatásán ismert meg.

Kemény hónapok

 „Kemény hónapok állnak mögöttünk, elképesztő harcot vívtunk a bürokráciával, hogy minden szükséges papír meglegyen. (…) Én első házasságomként tekintek erre a kapcsolatra. Most értettem meg, mi a valódi bizalom, meghittség, barátság, összetartozás, küzdés és kitartás, ami két embert összeköthet” – árulta el akkor a műsorvezető, aki úgy határozott, hogy nem veszi fel a férje vezetéknevét, és ezután is Demcsák Zsuzsának hívják.

A gyerekvállalás kérdése

„Nem tervezünk gyereket. Igaz, Krishan egyszer azt álmodta, hogy születik majd egy lányunk, de megbeszéltük, hogy így, négyen, mi tökéletesen elegen vagyunk, remekül összecsiszolódtunk” – vallotta be korában a tévés. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A LikeNews Demcsák Zsuzsával kapcsolatos írásait itt találod.

Kiemelt kép: Demcsák Zsuzsa, TV2