Csepregi Éva is átesett nem régiben a koronavíruson. A LikeNews is megírta, hogy az énekesnő novemberben kapta el a betegséget, ám először nem is gondolta, hogy a koronavírust kapta el, ugyanis a nagy hidegek előtt ő mindig betegeskedik kicsit.
Jöttek az újabb tünetek
Nem sokkal később az énekesnő a szaglását is elvesztette, ekkor fordult orvoshoz.
Sokkal jobban lett
December elején a Ripostnak adott egy interjút Éva, ahol elárulta, hogy szerencsére sokkal jobban érzi magát, könnyen megúszta a betegséget.
„Javulok, de még nem tűnt el teljesen az összes tünetem. Nálam ez olyan, mint a megfázás: náthás vagyok, nagyon ritkán hőemelkedésem is van még. A közérzetem szerencsére sokkal jobb, nem vagyok annyira fáradékony sem. Jövő héten szeretném megcsináltatni a tesztet is, de nyilván ez a tünetektől is függ” – mondta a Ripostnak az énekesnő.
Beoltatja magát
A Neoton Família énekesnője a Ripostnak elmondta, hogy befogja oltatni magát a koronavírus ellen, ugyanis ez az egyetlen út, hogy visszakapjuk a korábbi életünket.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Ambrus Attila megszólalt a koronavírusról: a Viszkis elárulta, hogy a családjával befogják-e oltatni magukat
Csak egy ideig nyújt védelmet, hogy már átesett a betegségen
„Bár a koronavírus-fertőzésen már átestem, úgy hallottam, hogy ez csak egy ideig jelent számomra védelmet a vírus ellen, így állok elébe. Szerintem a régi életünket csak úgy kaphatjuk vissza, ha beoltatjuk magunkat!” – nyilatkozta a lapnak az énekesnő.
Idén az influenza elleni védőoltást megkapta
Az énekesnő azt is elárulta, hogy idén a háziorvosa javaslatára az influenza elleni védőoltást megkapta, pedig az elmúlt években nem kapta meg.
Szeretne újra színpadra lépni
Csepregi Éva már nagyon szeretné, ha újra minden a régi lenne és ismét a színpadon szórakoztathatná a közönséget.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Csaló doktornő: Covid elleni oltás beadása nélkül, pénzért adott ki igazolásokat betegeinek az orvos, vádat emeltek ellene
- „Elképzelni sem lehet ezt a borzalmat” – felgyújtotta feleségét, majd magát is lángba borította egy idős férfi Tivadarban, a nő ordított a fájdalomtól
- Augusztus 20: itt lesznek forgalomkorlátozások és lezárások a tűzijáték miatt
- Családi tragédia Gárdonyban: vonat elé ugrott Csaba, miután agyonverte idős édesanyját
- Embertelen: radiátorhoz kötözték a kicsiket, öngyilkossági kísérletek és zaklatások a szolnoki befogadóotthonban – megdöbbentő felvételek a cikkben
Kiemelt kép: Csepregi Éva