Site icon LikeNews

Elköltözött otthonról a koronavírusos Lagzi Lajcsi

A LikeNews is megírta, hogy Galambos Lajos is elkapta a koronavírust, így a hétfői tárgyalásán sem tudott részt venni.

Ilyen tüneteket produkál

„Nagyon megijedtem, amikor tapasztaltam magamon a tüneteket. Először hőemelkedésem volt, majd lázam, zsibbadtak a végtagjaim, ezek utaltak a betegségre. Gyorstesztet végeztettem, amelynek vasárnap érkezett meg az eredménye: pozitív lett. Azóta már végeztek rajtam egy PCR-tesztet is, annak az eredményét még várjuk” – mesélte Lajcsi a Blikknek.

A családjáért is aggódik

A trombitás ügyvédje, dr. Fröhlich Krisztián a lapnak elmondta, hogy ügyfelét megviseli a betegség és az is, hogy a feleségéért, Boglárkáért is aggódhat, ugyanis az asszony tüdőbeteg, így rá kifejezetten veszélyes a koronavírus.

Elköltözött

Lajcsi egy időre, hogy a családját óvja a betegségtől Budapestre költözött.

„A családom jól van, de távol tartom magam tőlük, nem akarom bajba hozni a szeretteimet, vagy adott esetben megfertőzni őket, főleg a feleségemet nem, aggódom érte. Ezért is döntöttem úgy, hogy egy időre Budapestre költözöm, ha pedig megjön a teszt eredménye és adott esetben pozitív lesz, akkor a családi ház egy elszeparált, külön bejárattal rendelkező részébe költözöm. Szerencsére alapvetően minden rendben, de meg vagyok zavarodva. Az biztos, hogy jó döntést hoztam, mikor elköltöztem a családomtól, hiszen ez a felelősségteljes viselkedés, hogy óvom őket’ – mondta a zenész a lapnak.

Fia is koronavírusos volt tavaly ősszel

Lajcsi fia, István 2020 szeptemberében kapta el a betegséget, de a fiú külön lakrészén elkülönítették, amíg meggyógyult.

Hosszú ideje húzodik a per

Lajcsi perére egyszer már 2019-ben sor került, ám akkor a mosdóban lett rosszul és mentő vitte el a helyszínről. 2020 szeptemberében a zenész fia, István kapta el a koronavírust, ezért nem jelent meg, a novemberi időponton pedig többen nem jelentek meg.

Kórházba került

„Eszem ágában sem volt hiányozni a tárgyalásról, de csütörtök óta pokoli fájdalmaim vannak, azonnal be kellett mennem a kórházba” – mondta a Blikknek Lajcsi novemberben.

Nem csak miatta napolták el

Novemberben kiderült, hogy Lajcsi rosszullétét gyulladásos vesegörcs okozta, ám nem csak miatta napolták el a tárgyalást. A trombitás ügyvédje koronavírusos lett, valamint a bíró is lebetegedett.

Korábban elmondta, hogy számára a koronavírus nagyon veszélyes lehet

A tüdőtágulása miatt könnyen végzetes lehet az 59 éves Lagzi Lajcsi számára a koronavírus. gyerekkora óta fújja a trombitát Galambos Lajos, a tüdeje ezért jóval nagyobb a kelleténél.

“A tüdőtágulásom miatt számomra könnyen végzetes lehet a COVID, úgyhogy én nem bízhatok abban, hogy ha elkapom, akkor pillanatok alatt átfut rajtam a betegség…A kisebbik fiam, Istvánka szerencsére már kigyógyult a koronából, de én nagyon félek a fertőzéstől – az 59 éves trombitás, aki igyekszik minden előírást betartani, s minél kevesebb emberrel érintkezni” – mesélte korábban egy lapnak Lajcsi.

Kiemelt kép: Galambos Lajos

Exit mobile version