Vádemelést javasolnak a kiskunhalasi rendőrök egy kiskunhalasi férfi ellen, aki elütött egy 13 éves kislányt, akinek életét a Készenléti Rendőrség munkatársai a segítségükre siető járókelőkkel közösen mentették meg, miután a sofőr elmenekült a helyszínről.

2019. december 13-án 18 óra 40 perc körül egy 32 éves helybéli egy Opel Omega típusú személygépjárművel Kiskunhalason, a Vajda utcán közlekedett.

A férfi a Szász Károly utca kereszteződéséhez érve nem vette figyelembe a kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítását, valamint a felfestett útburkolati jeleket, és úgy kezdte meg a balra kanyarodást, hogy nem biztosított elsőbbséget a balról érkező, és a védett úton egyenesen haladó 13 éves kerékpárosnak, ezért összeütköztek.

Az autó vezetője a történtek után a helyszínről elmenekült, és nem nyújtott segítséget a sérült gyermeknek, aki a jármű alá szorult. A kislány életét a Készenléti Rendőrség éppen a környékben szolgálatot teljesítő egyenruhásai, és a segítségükre siető civilek mentették meg. A LikeNews.hu korábbi cikkét az esetről itt tudod elérni.

A kiskunhalasi férfit szintén a Készenléti Rendőrség munkatársai fogták el a baleset közelében, majd átadták a helyi járőröknek. K. Gáborról elszámoltatása során kiderült, hogy úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezett, illetve a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott.

A közúti baleset gondatlan okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható sofőrt kihallgatását követően a rendőrök őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes járásbíróság elrendelt.

A nyomozást befejezték a rendőrök, és az iratokat vádemelési javaslattal átadták az illetékes ügyészségnek.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: police.hu