Mint megírtuk, tavaly a pandémia ideje alatt talált rá a szerelem újra Xantus Barbarára, ám most kiderült, hogy az 53 éves színésznő újra a szinglik táborát erősíti, ugyanis szakítottak a párjával. Barbara őszintén beszélt a szakításról.

Sok mindent megtanult

Barbara az elmúlt időszakban tanulta meg, hogy merjen szeretni és merjen gyenge lenni, mert egy nőt ez tesz igazán erőssé, azonban nem kell mindig annak lenni. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Fellángolás volt

A Família Kft. sztárja úgy nyilatkozott, hogy a legutóbbi kapcsolata inkább egy fellángolás volt, most pedig már nyitott valami újra is. “Néhány hónapos fellángolás volt ez a szerelem, de csalódni voltam kénytelen, hát továbbléptem” – mondta a Blikknek Barbara. KAPCSOLÓDÓ! “Olyan fordulatokat hozott nekem a pandémia, amire nem is számítottam” – a koronavírus idején talált rá a szerelem Xantus Barbarára

Nyitott a boldogságra

A színésznő hiszi, hogy a szerelem nincs korhoz kötve, így habár nem keres görcsösen társat, de a boldogságra vágyik. “A párom a társam is kell hogy legyen, és jó érzés, ha fél szavakból is megértjük egymást. Egy szerelem számomra így kerek” – nyilatkozta a lapnak Xantus Barbara.

Nehéz időszakon van túl

A LikeNews.hu is megírta, hogy a színésznő a tavalyi évben egy ideig maszkárusításból élt, miután a színházak bezártak. Most elárulta, hogy ez az időszak lelkileg és fizikailag is megterhelő volt. “Ma már máshogy nézek az eladókra, mer tudom, hogy mennyit kell dolgozni tízezer forintokért” – folytatta Barbara.

A gyerekei támogatták

A színésznő elmondta, hogy a mélypontjain a gyerekei és a barátai és végig segítették. “Tudom, milyen szeretni és szeretve lenni, és ők úgy szeretnek, ahogy vagyok, ez hihetetlenül jó érzés. Megtanultam becsülni magam, és hogy ha kell, tudjak segítséget kérni, mert van, akikre számíthatok”.

Beindult a munka

Barbara élete kezd visszatérni a régi kerékvágásba, ugyanis a Drága Örökösökben is forgatott nemrégiben, valamint óvatosan már a színházban is elkezdődtek a próbák és habár maszkokat már nem árul, de lett egy másik mellékállása: egy lelkészképző főiskolán oktat prédikációtant.

Kétlaki életet él

A színésznő és gyerekei kétlaki életet élnek, sok időt töltenek Budapesten is, ám amikor nem a főváros nyüzsgésére vágynak, akkor Dunakanyarban található otthonukban töltik az idejüket, ahol most nagy dologra készül: “Felvetettem, hogy létrehoznék egy kultteraszt a saját teraszomon, kedvező volt a fogadtatás. Bele is vágtunk a szervezésbe, és ha minden jól megy, nyár elején már el is kezdődnek a programok” – mesélte Barbara, habár hozzátette, hogy mindennek a kivitelezése a pandémiától is függ.

Nem volt bevétele

Tavaly a LikeNews.hu is megírta, hogy a színházak bezárása miatt Barbarának nem volt bevétele, viszont van két gyermeke akiket el kell tartania, ezért döntött úgy, hogy munkát vállal. “Muszáj pénzt keresnem, mert most nincs semmi bevételem. Nem adtam fel a hivatásom, de ez egy váratlan, különlegesen nehéz helyzet és egy ilyen alkalmi munka segít túlélni, lelkileg és anyagilag is” – mondta korábban a színésznő a Ripostnak.

Fia segített neki

A színésznő elmondta, hogy otthon nem szerette volna megjátszani magát:  “A fiam biztosan tudna mesélni, mert időnként kieresztettem a hangomat… Otthon nem akartam megjátszani magam”. OLVASD EL EZT IS! Lelkileg megjárta a poklot Xantus Barbara, miután elvesztette a munkáját

Nagyon nehéz időszak

A színésznő nagyon nehéz időszakot élt meg, előfordult, hogy egész éjszaka filmet nézett és nem aludt, csakhogy a gondolatait elterelje a problémáiról, de hajnalban mikor a fia felébredt és látta, hogy édesanyja a kanapén alszik mindig bekísérte Barbarát az ágyához. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Xantus Barbara – Forrás: TV2