Szörnyű másfél hét van Young G és várandós kedvese, Mészáros Norina mögött. Mint azt a LikeNews is megírta a kismama kórházba került, azonnal meg is kellett műteni, ezt követően pedig az orvosok azt mondták neki, hogy a rák esélye is fennáll. A szövettan eredményére vártak, ami most végre megérkezett. A pár szerencsére jó híreket kapott.

Az intenzíven kezelték

Mint megírtuk a szerelmesek külön töltötték a Valentin-napot is, ezért az Instagramon keresztül üzentek egymásnak, majd nem sokkal később Norina egy jóval szomorúbb hangvételű üzenettel jelentkezett a közösségi oldalon. Béci barátnője ugyanis a közösségi oldalán egy nagyon aggasztó bejegyzést tett közzé, sajnos az állapota súlyosbodott, ezért az intenzív osztályon kezelték.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Méhszájsebe volt

“25 hetes kismama vagyok. Van egy méhszájsebem, ami néha néha vérzett, de 4 napja voltam a Doktornőmnél, aki beküldött a Soteba az egyik legjobb Professzorhoz, hogy nézzen meg, mert már ez nagyon nem tetszik neki! Minden nagyon gyorsan zajlott, ami nagyon megrémisztett! A méhszájsebem rettenetesen nézett ki, azt mondta a Professzor másnap befekvés, kivizsgálnak és szövettant vesznek, ami altatásban történt,de a kisbabámnak nem árthat! Nem sűrűn vesznek szövettant kismamáktól, de nem tudják mi történik velem. Az intenzív osztályon tartottak megfigyelésen, nyilván nem egy leány álom, de ez legyen a legkevesebb, viszont éreztem, hogy nagyon vigyáznak rám! A kisbabám, ahogy kihoztak a kisműtétről egyből jelzett, hogy minden rendben van, áldott állapotban vagyok Ő vele! Ő egy kincs, aki az anyukájának annyi erőt ad, mint semmi a Földön! Azt érzem megállíthatatlan vagyok MIATTAD Már a kórházi szobámban fekszem és várok a szövettan eredményeire! Számomra ez a pár nap lesz a legszörnyűbb, de nagyon pozitív vagyok és nem engedem elhatalmasodni a szomorúságot! Felkészültem mindenre! Ami a legfontosabb, hogy a babámnak nem árthat, nem lesz koraszülött sem, rá nincs veszéllyel ez az egész! Ő ugyebár a méhemben van, ez az elváltozás pedig méhen kívül van és nem juthat be hozzá! Amik a kérdések… Annyira sürgősen meg kell műteni, hogy a baba bennem lesz, vagy elég utána?! Vagy elmúlik magától csak “begyulladt”…Én nagyon hiszek abban, hogy ez egy tanítás számomra, sűrűbben kell kivizsgálásokra járni, mert nekem a “legproblémásabb” szervem az a méhem! Hibáztatom magamat is, viszont vannak olyan dolgok amelyekre nem tud felkészülni az ember és megelőzni sem! Ezt nem tudjuk és lehet nem is fogjuk megtudni, hogy miért történt!…” – írta Mészáros Norina egy korábbi posztjában.

Május végére van kiírva

“Norina már a hatodik hónapban jár, május végére van kiírva. Az már az első vizsgálatok során kiderült, hogy veszélyeztetett terhes, de közben kialakult egy nőgyógyászati problémája is, ami miatt hétfő reggel meg kellett műteni, nehogy korai szülést eredményezzen. Ez alapból egy rutinműtét lett volna, de a baba miatt komplikált volt. Most a szövettan eredményére várunk. Nem egyszerű a helyzet, mert vérzékeny és vashiánya is van, de igyekszünk pozitívak maradni – árulta el a rapper pár nappal ezelőtt.

Pár napja hazamehetett a kórházból

Norina néhány nappal ezelőtt végre hazamehetett a kórházból, ám mint azt a közösségi oldalán is írta, ez most számukra a legnehezebb időszak, ugyanis várnak a szövettan eredményére, az orvosok pedig előzetesen nem egy pozitív képet festettek le előttük. ”Leültettek az orvosok és azt mondták fenn áll a veszélye a ráknak is. Senkinek nem kívánom ezt az érzést,amit akkor átéltem! Elmondhatatlan. Magamat hibáztattam,de azt mondták ne tegyem én “kicsit” vagyok hibás. A terhesség olyan hormonváltozáson megy keresztül,ami egy lappangó “valamit” felgyorsít,előhoz vagy felturbóz! Erős vagyok és biztos van miértje a történteknek,elhagyni soha nem fogom magam azt megígérhetem!” – írta a várandós kismama néhány nappal ezelőtt az Instagramon, aki arra is igyekezett felhívni a követői figyelmét, hogy nagyon fontos a rendszeres szűrővizsgálat.

A kötelező vizsgálatok fontossága

“Szörnyű róla beszélni,de azt érzem KELL! Emberek vagyunk és tanulnunk kell egymás hibáiból és nem szabad nem tudomást venni arról,hogy mik történnek vagy történhetnek velünk életünk során! Mindig is egészséges Nő voltam és azt hittem,ez nem változhat meg soha.Szerintem sokan így vagyunk ezzel! A saját egészségünk az utolsó,a kötelező vizsgálatokat toljuk/halasztjuk… pedig NAGYON nem kéne! A szervezetünk folyamatos változásban van” – írta a fiatal lány a bejegyzésében néhány napja.

Két és fél éves az utolsó lelete

“2,5 éves az utolsó citológiai leletem ami negatív. A kisbabánk augusztus végén megfogant. Tervezett baba volt. Nem fàjt semmim,nem voltak jelek. November közepétől 3x voltam sürgősségin,amikor azt mondták az egész várandósságom ilyen lesz. Vérzékeny méhszájseb,amit mindig nézetni kell. De ez már nem az,ez egy rosszindulatú méhnyak elváltozás, ami miatt szövettan készült,egy kis babával a hasamban.”

Végre megjött az eredmény

Norina ma végre kézhez kapta az eredményét és szerencsére jó híreket kapott. “A szövettan eredményem nem mutat rákos szövetet! Nem is tudom mit írjak…Ez az 1-1,5 hét számunkra egy hatalmas trauma volt… Erős voltam/vagyok, de rettenetesen nehéz! Felkészítettek mindenre, a legrosszabbra is! De hittem, bíztam, éreztem!Végig az járt a fejemben, hogy nem lehet baj, nem hagyhatom el magam, hogy szüksége van rám a másik felemnek és szüksége van rám a kisbabámnak… Az erő ami megszállt, az erő amit adtál nekem kislányom… felfoghatatlan és hálás vagyok érte, tudom, hogy egy kincs vagy már most, hogy időben megmutattad, hogy baj van és megmentetted az anyukád!Május közepén programozott császárral világra jössz, de ez legyen a legnagyobb gondunk! Rá 6 hétre el kell mennem, de csak egy hétre, a lehető legjobb kezekben leszel édes kicsi babám, apukád a legjobb apa a világon! De ezt te is tudod, mert bármikor meghallod a hangját jelet adsz. Bármilyen baj jön életünk során, meg kell oldani, hinnünk kell és erősnek kell lennünk!Van egy történetünk, ami szépen zárult, amiből tanultunk és remélem amiből ti is tanultatok” – olvasható a posztban.

Itt a teljes bejegyzés

 

A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Mészáros Norina és Young G, TV2