A házasok állítják, igazán nagy, heves veszekedésük sosem volt. Kisebb vitáik azonban a mai napig előfordulnak, melyek mindig egyetlen dolog miatt kerülnek felszínre.

Idilli házasság

Szinte idillinek lehet nevezni Korda György és Balázs Klári házasságát. Az előadók évtizedek óta alkotnak egy párt nemcsak a magánéletben, hanem a szakmában is, hiszen elválaszthatatlan énekpáros az övék. Házasságukat még a járvány sújtotta időszak sem tudja megtépázni, mindent együtt vészelnek át. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Mindketten megkapták már az oltást

„Nagyon örülünk, hiszen mindketten megkaptuk már az oltást. Gyurinak nem volt semmilyen mellékhatása, engem egy kicsit jobban kiütött. A biztonsági intézkedéseket ezután is szigorúan betartjuk. Gyuri például elment ultizni, de csakis maszkban. Az időnk nagy részében továbbra is tervezgetjük a koncerteket, fellépéseket” – árulta el a 95.8 Sláger FM-en Balázs Klári, akinek bár nagyon hiányzik a közönség, férjével harmóniában vészelik át a visszatérésig tartó időszakot.

Egyetlen dolgon vitáztak

„Nem tudom felidézni, hogy lett volna nagy veszekedésünk. Mikor 30 évig velünk élt Klárika édesanyja, vele is csak egyetlen dolgon vitáztunk össze: méghozzá azon, hogy nem készített nekem töltött paprikát. Vitázni Klárikával is szoktunk. Mindig egyetlen dolgon, hogy milyen hangnemben énekeljünk el egy-egy dalt” – mondta Korda György, aki feleségével az RTL Klub ’Nagy szám’ című műsorában a ’Szeress úgy is, ha rossz vagyok’ című dalt adta elő.

„Szeressük egymást”

„Van ebben egy kis életfilozófia, utalva arra, hogy mindig szeressük egymást. Ugyanakkor egy kis története is van a dalnak. Mikor megjelent a lemezünk, amin ez a dal volt, valahogy nagyon gyorsan kijutott Ausztráliába, ahova többször mentünk fellépni. Pont akkor, a megjelenéskor mentünk ki ismét.”

Tengerentúli siker

„Mikor felléptünk, a közönség már kívülről fújta a dalt és nem értették, hogy mi miért vagyunk ledöbbenve. Hihetetlen volt, hogy itthon alig jelent meg a lemez, de a tengerentúlon már slágerekként énekelte velünk a közönség a friss album dalait is” – emlékezett vissza a Sláger Reggelben Balázs Klári. 

Nemrég balesetükről vallottak

Mint ahogyan azt a LikeNews.hu hírportál is megírta megdöbbentő történetet elevenített fel Korda György. A zenész és felesége, Balázs Klárika húsz évvel ezelőtt szenvedtek autóbalesetet, ám csupán a csodánk köszönhető, hogy ép bőrrel megúszták.

Fellépés után tartottak haza

A pár éppen hazafelé tartott egy fellépésről Budapestre a hajnali órákban, amikor a zenész egy előttük haladó kocsit szeretett volna megelőzni. Azonban az előzéskor Kordáék arra lettek figyelmesek, hogy a kétszer egysávos út egy éles kanyart vett, valamint szemből is jött autó.

Füstölt minden

“Az utolsó emlékem, hogy elrántom a kormányt, hogy ne frontálisan ütközzünk. Aztán már csak arra emlékszem, hogy egy napraforgótáblán áll a kocsi, és füstöl minden” – számolt be a brutális élményről Korda György a Borsnak.

Szerencséjük volt

Korda Györgynek és Balázs Klárinak szerencséje volt, mert a szántóföldre hajtottak az autójukkal, fák nem voltak az út mentén, így szerencsésen megúszták a balesetet. Továbbá egy mentő is szembe jött a párral, így azonnal a segítségükre siettek. “A mai napig nem tudjuk, hogy úszhattuk meg ép bőrrel” – tette hozzá az énekes.

Óvatosabbak

A zenész az eset óta sokkal óvatosabb, sőt ha fellépésre mennek ő már nem is ül volán mögé, inkább valamelyik technikus, vagy a felesége veszi át a sofőr szerepet. “Klári 42 éve vezet, sosem volt balesete. Én már csak nagyon különleges alkalmakkor ülök a volánhoz. Nem érzem már olyan biztonságosnak az autózást, pláne fellépések után, amikor fáradt vagyok. Inkább nem kísértem a sorsot” – mondta Korda György a lapnak. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Balázs Klári – Korda György – Forrás: TV2