A hétvégén kikerült a MOL töltőállomások polcaira a MOL-Hygi nevű kézfertőtlenítője. A két decis kiszerelés 2 ezer forintba kerül, vagyis egy decit egy ezresért adnak. A magyar kézfertőtlenítőről korábban azt ígérték, hogy olcsóbb lesz, mint a külföldi versenytársak terméke, most mégis sokan meglepődtek az árán.

Filléres kézfertőtlenítőt dobott piacra a MOL” – írta a Pénzcentrum.hu oldal április 2-án, majd a teljes magyar sajtó átvette ezt a hírt és címet, így gyorsan elterjedt, hogy 186 forintba kerül majd egy deci a MOL által gyártott kézfertőtlenítőből.

A hír részben igaz, hiszen a 2 literes kiszerelésben kapható fertőtlenítő 4990 forint, vagyis ebből 1 deci 249,5 forintra jön ki. Ezt porciózhatta ki egy patika barna üvegekben, gagyi címkével, majd ennek a fotóját hozta le a Pénzcentrum és ez alapján terjedhetett el a hír.

A MOL a hivatalos közleményeiben eddig sehol sem állította, hogy filléres lesz, annyit mondtak, hogy olcsóbb lesz, mint a külföldi versenytársaké. Ez tulajdonképpen teljesült, hiszen az 50 ml-es (féldecis), a táskában könnyen hordható fertőtlenítők többsége 860 forinttól indul, a MOL 2 decis terméke pedig féldecinként 500 forintra jön ki.

A neten mégis nagy a felháborodás

Az interneten sokan megosztották a MOL kúton kapott számlát és a kézfertőtlenítőt. Sokan azt mondják átverték őket, hiszen ez a fertőtlenítőszer nem filléres. Sváby András, az ATV műsorvezetője például azt posztolta, hogy ennyi pénzért már jófajta whiskey-vel is moshatnánk kezet.

Az persze nagy kérdés, hogy a 2 literes kiszerelésben decinként 250 forintos fertőtlenítő, miért kerül decinként már 1000 forintba, ha csak 2 decis kiszerelésben vesszük meg. A műanyag palack és a címke ára biztosan nem indokolja a négyszeres árat. Remélhetőleg hamarosan a MOL válaszol majd erre.

Nem volt a MOL-nak kézfertőtlenítő receptje

Április 8-án a magyar kézfertőtlenítőt előállító Mol Lub Kft vezetője, Vida Szabolcs arról beszélt az MTI-nek, hogy az a gyártósor, ahol eddig szélvédőmosó készült alkalmas arra is, hogy fertőtlenítőszert gyártsanak rajta. A két termék alapanyaga 90 százalékban megegyezik: csíramentes ioncserélt vízzel dolgoznak és rozsdamentes vezetékeket használnak a termékhez. A csomagolóanyag is megegyezik a két terméknél.

Úgy indultak, hogy se receptjük, se termékük nem volt, de támogatást kaptak a Nemzeti Népegészségügyi Központtól, illetve a termékfejlesztéssel foglalkozó kollégáik is találtak olyan leírást, amivel elkezdődhetett a munka – mondta.

A gyártási kapacitásuk körülbelül 50 ezer liter naponta, de ehhez az kell, hogy az alapanyagból a szükséges mennyiség rendelkezésre álljon. Most azonban az ellátással vannak problémák, leginkább az etanol hiányzik.

Magyarországon négy olyan gyártó van, amelynek az alkoholját fel lehet használni fertőtlenítőszer előállításához; ugyanakkor az etanolra a gyógyszergyártáshoz is szükség van, így ez a hozzávaló a szűk keresztmetszete a fertőtlenítőszer gyártásnak is. Így vizsgálják a bioetanol felhasználásának lehetőségét is – mondta Vida Szabolcs.

Első körben azok kaptak a fertőtlenítőszerből, akik a legrászorultabbak: közegészségügyi intézmények, rendvédelmi szervek, közlekedési és hulladékkezelési vállalatok, önkormányzatok és nyugdíjas otthonok.

Polcokon a nem filléres fertőtlenítő

Néhány nappal ezelőtt jelent meg a hír, hogy hétvégétől a MOL egész hazai hálózatában, országszerte mintegy 500 töltőállomáson kapható a Hygi kézfertőtlenítő 200 milliliteres kiszerelésben.  Ezt a Pénzcentrum.hu április 23-án úgy tálalta, hogy „Kikerült a boltok polcaira a MOL filléres kézfertőtlenítője.” Ezt a hírt is nagyon sokan átvették, így érthető, hogy rengetegen csalódtak, amikor meglátták a 2 decis kiszerelést 2 ezer forintért a MOL kutak polcain.

Képek: MOL-Hygi kézfertőtlenítő – Fotó: MTI/Kovács Tamás