Mint ahogyan arról a LikeNews is beszámolt, tragikusan fiatalon, mindössze 29 évesen elhunyt az AWS zenekar frontembere, Siklósi Örs. A zenész halálhíréről az együttes tagjai számoltak be a közösségi oldalakon, zenésztársa, Kovács Pali pedig a LifeTV reggeli műsorában beszélt barátja elvesztéséről.

Leukémiával küzdött

“Elmondani az elmondhatatlant, leírni a leírhatatlant. Ez az, amit most meg kell tennünk. Júniusban Örsnél leukémiát diagnosztizáltak. Megszakadt szívvel tudatjuk veletek, hogy tegnap, február 5-én társunk, barátunk, testvérünk, Siklósi Örs 29 éves korában hosszú küzdelem után távozott közülünk.” – írták a zenekar oldalán a banda tagjai.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Voltak tervei

Mint megírtuk a bejegyzésben arról is számot adtak, hogy Örs most januárban készült kiállni a nyilvánosság elég, hogy elmesélje a történetét.

Albummal is készült

Sőt, a fiatal zenész tavasszal szerette volna megjelentetni első szólóalbumát, a nyáron pedig elkészült volna az AWS ötödik nagylemeze, és ősztől indultak volna újra a koncertek.

Kitartóan küzdött a betegséggel

“Csodálatos erővel és kitartással vitte végig az egész időszakot, bátorsága és kitartása példaértékű. Elvesztése felfoghatatlan és felbecsülhetetlen veszteség. Határtalan kreativitása, dalszövegeinek mélysége, színpadi jelenlétének elsöprő energiája és karizmája pótolhatatlan űrt hagy maga után, nem csak a mi életünkben, de a magyar könnyűzene és művészet világában is.” – írták a posztban.

Veress Áron az AWS dobosa így búcsúzott Örstől

Zenésztársa, az AWS dobosa, Veress Áron megható szavakkal búcsúzott tőle közösségi oldalán. Egyebek között felidézte az első napot, amikor találkoztak egymással. „Szia Örs. Tudom, hogy utálod ha nyálas dolgokról beszélek, de most végig kell hallgatnod. A suli első napján amikor találkoztunk, téged egyből átültettek egy másik padba, mert már akkor is rosszcsont voltál. Ott a Duduval össze is beszéltünk, hogy na azzal a sráccal tuti jóban leszünk majd ” – kezdte bejegyzését a zenész.

Testvérként tekintett rá

„Te a bátyám voltál, pedig csak két nappal voltál idősebb nálam. Egész életemben ott volt a kezed a vállamon, és segítettél azzá válni aki ma vagyok. (…) Te viszont őszinteségre, önzetlenségre és bátorságra neveltél, igen ez a te érdemed. Ezért vagyok most is bátor és próbálom felfogni mi történt igazából. Az történt, hogy te most elmentél valahova, és egy olyan nagy dolgot hagytál magad mögött amit még nem értett meg a világ, de én sem. Remélem egyszer majd a közelében lehetek annak amilyen ember voltál, mert a hősöm és a példaképem vagy és leszel is” – írta bejegyzésében Áron.

Megszólalt egy barátja, Kovács Pali is

„Nagyon nehéz bármit is beszélni, eléggé friss ez a dolog. Örs januárban tervezett visszajönni, erről sokat beszélgettünk vele… Mindig egy olyan pozitív csóka volt, akivel amikor novemberben beszélgettünk, küldözgette a dalait, hogy miket készített még, kíváncsi volt a véleményemre. Mindig mondta, hogy figyelj, tesó, pár hét, pár hónap és kijövök, toljuk neki, koncertek így, koncertek úgy…! Nagyon pozitív ember volt” – mondta el a LifeTV reggeli műsorában Kovács Pali.

Felkészítette barátait a legrosszabbra

„Alig egy fél év alatt elragadta a betegség. Nem nagyon akart minket ezzel terhelni, valahogy neki mindig az volt a fontos, hogy akiket szeret, és akik fontosak számára, jól érezzék magukat. Beszélt erről és felkészített minket a dologra, viszont mindig foglalkozott másokkal” – mondta az énekes.

Részlet az interjúból:

A teljes beszélgetés IDE KATTINTVA érhető el. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Siklósi Örs tragikus halálával kapcsolatos írásaink itt érhetők el.

Kiemelt kép: Siklósi Örs, YouTube