December 5-én, gödöllői otthonában elhunyt Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai-díjas színésznő, Gödöllő város díszpolgára. Pécsi Ildikót Gödöllő Város Önkormányzata saját halottjának tekinti. 80 éves volt.

Gödöllő díszpolgára

Gödöllő díszpolgári oklevelét 2010-ben vehette át, ahogyan a Kossuth-díjat is. Rendkívül sokoldalú egyéniségének köszönhetően számos városi rendezvénnyel szinte egybeforrt a neve: Erzsébet Királyné Szavalóverseny, nőnapi műsorok, de nem múlhatott el nélküle városi főzőverseny, állatvédelmi nap vagy kutyák örökbefogadó napja. Számos városi színdarabban fellépett és rendezőként működött közre. Sok esetben férjével, az olimpiai bajnok labdarúgó Szűcs Lajossal – aki ugyancsak Gödöllő díszpolgára volt – vett részt a rendezvényeken. Mélységes szomorúság, hogy mindketten ebben az évben hagytak itt bennüket – írja Gödöllő városának az önkormányzata.

1994 óta éltek a városban

A 2010-es díszpolgári kitüntetése átvételekor, mint mondta, mindössze 9 éves volt, amikor először látogatott el Gödöllő máriabesnyői részén letelepedett keresztszüleihez, és azonnal beleszeretett a településbe. 1960-ban vásárolták meg azt a máriabesnyői telket, ahol 1971-ben férjével, Szűcs Lajossal felépítették otthonukat. 1994 óta volt állandó lakója városunknak, amit ő maga egyszerűen csak „Gödöllőkének” nevezett.

Imádta a várost

„Ebben a városban mindig szeretet és nyugalom volt. Köszönöm mindenkinek, hogy ez a város ilyen, és itt élhetek. Bízom benne, hogy továbbra is ilyen marad” – mondta a díj átvétele után.

Óriási karriert futott be

A Színművészeti Főiskolát 1962-ben végezte el. Az évek során tagja volt a Pécsi Nemzeti Színház (1962-66), a Vígszínház (1966-70), a Mikroszkóp Színpad (1970-73), a kecskeméti Katona József Színház (1973-76), a Radnóti Színház (1976-85), a Népszínház (1985-90) és 1990 után évekig a József Attila Színház társulatának. 1994 és 1998 között országgyűlési képviselő is volt.

Férje júliusban hunyt el

Pécsi Ildikó imádott férje, Szűcs Lajos júliusban hunyt el.

Filmbeillő szerelem volt az övék

Igazi filmbe illő, romantikus történet. Már a megismerkedésük sem volt mindennapi, a focista az Aranyember című filmben látta meg a fiatal Ildikót, és azonnal beleszeretett. Később személyesen is találkoztak, és többé nem engedték el egymás kezét.

Belebetegedett a gyászba

A LikeNews is megírta, hogy a gyász annyira összetörte a Kossuth-díjas színésznőt, hogy 14 kilogrammot fogyott, valamint lelkileg és fizikálisan is belebetegedett. A vérnyomását és a vércukorszintjét az orvosok beállították, többször kapott vitaminkúrát és infúziót is.

Unokájával is megbékélt

Férje temetésén Ildikó imádott unokájával is békét kötött. A neves művésznő korábban megtagadta unokáját, úgy tűnik a sérelmek a feledés homályába vesztek és Pécsi Ildikó Csaba unokájával megrendülten egymást ölelve együtt ment a szeretett férj és nagypapa sírjához.

Kiemelt kép: Pécsi Ildikó