Borzalmas időszakon van túl a borsodi Molnár család. Pár hete egyik jóbarátjuk gázolta halálra az édesapát és a babakocsiban fekvő kisfiát. A gyermek a helyszínen meghalt. Most újabb gyermek érkezik a családba, az édesapa abban bízik, hogy a kis jövevény valamelyest enyhít bánatukon.

Október elején gázolta el egy Lada a járdán közlekedő Molnár Sándort és kisfiát. Sándor néhány horzsolással megúszta a balesetet, de nyolc hónapos kisfia a helyszínen meghalt. Később kiderül, hogy egy régi barátjuk a gázoló. A vétkes sofőr azóta bocsánatkérés nélkül elhagyta a falut.

Az apa, ha tehetné, szintén elmenne egy időre a faluból, de szűkös anyagi helyzetük miatt ezt nem teheti meg. A család fájdalmát talán enyhíti, hogy bár az autó fiatal sofőrje a temetésen nem jelent meg, a szülei meglátogatták a gyászoló családot, hogy bocsánatot kérjenek.

„Minden egyes nap látom azt a helyet, már nem bírom tovább. Nekik is megmondtam: rájuk nem haragszom, ők nem tehetnek semmiről, így nem nekik kéne bocsánatot kérniük. Egyetlen ember tehet róla. Neki azonban nem is tudnék megbocsátani, hiszen elvette tőlem a fiam. Mióta megkapta a végtisztességet, minden egyes nap kimegyünk hozzá a temetőbe. Ép ésszel ezt nem lehet kibírni.” – mondta Molnár Sándor

Sándornak és családjának a poklok poklát kell megélniük, de eközben mégis van miért erősnek maradniuk. Egyrészt, mert ott van elsőszülött kislányuk, Maja, másfelől négy hónap múlva egy újabb aprósággal lesznek gazdagabbak -írja a Blikk

A család még nem tudja a kis jövevény nemét, de már alig várják, hogy megérkezzen. Az apuka azt mondja, majd nagyon sokat mesélnek neki tragikusan elhunyt bátyáról és a fényképét is megmutatják neki, hogy sosem feledje el azt a testvérét, akit már nem tudott megismerni.

Az esetről a LikeNews.hu itt számolt be.

Kiemelt kép: ez az autó gázolta el a kisfiút – Forrás: BAZ MRFK