A kormány elveszítette az irányítást a történések felett, nem készítette fel az országot, nem készítette fel az egészségügyet, nem kezelte a válságot – értékelte a hazai járványhelyzetet Gyurcsány Ferenc.

Online sajtótájékoztatón szólalt meg

Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerdai, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a miniszterelnök kedd este azt mondta, „ötven százalék esélye van annak, hogy az egészségügy összeomlik”. Az elmúlt 24 óra történései azonban azt bizonyítják, hogy a kormány még az egészségügynél is hamarabb omolhat össze. A hét elején a kabinetben a fejvesztett kapkodás, a káosz és a pánikkormányzás időszaka kezdődött el – szögezte le.

A választójogi törvény

Miközben minden egyes nap „magyar emberek százai halnak meg”, a kormány a választójogi törvénnyel „kezdett el barkácsolni”, miközben tízezrek veszítik el a megélhetésüket, a kormány az alaptörvénybe „betonozná be a lopást” – mondta a politikus.

A család megnevezése

Hozzátette, mialatt a kórházak lassan nem fogadnak betegeket, a kormány korlátozza az egyedülálló szülők örökbefogadását és miközben vállalkozások, emberek, családok és nyugdíjasok mennek tönkre hétről-hétre, a kormány az alaptörvényben akarja megmondani, „mit is nevezünk igazából családnak”.

A magyarok fogják elszenvedni a következményeket

Ezek a rendelkezések valójában a pánikkormányzás termékei, kétségbeesett és reménytelen próbálkozások a kabinet alkalmatlanságának palástolására – szögezte le. A kormány alkalmatlanságának következményeit a magyarok fogják elszenvedni és kifizetni – közölte a pártelnök – írja az MTI.

Ne legyen fekete karácsony

 Magunkra maradtunk, de kötelességünk vigyázni magunkra, vigyázni egymásra, vigyázni a hazára, ha már a kormány cserben hagyott bennünket – emelte ki. A kormány elesett, de az országnak ki kell tartania, együtt kell ezt a helyzetet túlélnünk – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. Végül arra kérte az embereket, tegyenek meg mindent azért, hogy az idei karácsony „ne a gyász karácsonya, ne fekete karácsony legyen”.

Reagált a Fidesz

Ha Gyurcsányon és a baloldalon múlt volna, már kórházi ellátás se lenne – reagált a Fidesz szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében Gyurcsány Ferenc (DK) és Harangozó Tamás (MSZP) nyilatkozatára.

Minden betegnek jut kórházi ellátás

A Fidesz úgy fogalmazott: „megkérjük Gyurcsány Ferencet és az egész baloldalt, ha már segíteni nem akarnak a védekezésben, legalább ne akadályozzák azt a folyamatos kamuhírek gyártásával és hangulatkeltéssel”.

Kiemelték: a koronavírus-járvány az egész világot és egész Európát sújtja, Magyarország sem kivétel. Sok más országgal ellentétben a magyar védekezés eredményes, a magyar egészségügy állja a sarat az egyre növekvő nyomás alatt is, minden betegnek jut kórházi ellátás – írták.

A járvány lassítása a cél

A most bevezetett védelmi intézkedés célja is az, hogy lassítsák a járványt és megvédjék a kórházak teljesítőképességét – közölte a Fidesz, hozzátéve: „ha Gyurcsány Ferencen és a baloldalon múlt volna, akkor a magyar betegek teljesen kiszolgáltatottak lennének most, mert alig lenne állami kórház és fizetős lenne a kórházi ellátás, a baloldal ugyanis ezt készítette elő kormányzása alatt”.

Kiemelt kép: Gyurcsány Ferenc